A 2009-2010-es iskolai évre is támogatást kapnak a szegény sorsú I-VIII osztályos tanulók. Az ajándékcsomagban azok a gyerekek részesülnek, akik családjának összjövedelme nem haladja meg a minimálbér 50 százalékát. A szűkölködő gyerekek névsorát az idei év márciusában az iskolák igazgatói már leadták a megyei tanfelügyelőségnél – tájékoztatott Csukás Levente a Hargita Megyei Főtanfelügyelőség Főkönyvelője.
Konkrét adatokról még nem beszélhetünk, hiszen az ingyenes iskolai felszerelésben részesülők listája csak a tanévkezdés, szeptember 14-e után teljesedik ki, válik biztossá – fogalmazott az illetékes. Az eddigi adatok birtokában 11.800 diákkal számolnak, Hargita megyében a rendelkezésre álló pénzösszeg pedig 274 ezer lej. Az oktatási minisztérium erre a programra 18 millió lejt költ. A 25-30 lej értékű tanszercsomagot a hónap közepétől várhatják a rászorulók, akiket ebben az évben is négy csoportba soroltak: