De tényleg lehet krimiként olvasni A lazacok szeretkezését?
Várunk Tamás Dénessel és a Lazacokkal október 2-án 18:00-tól a Zsebben. Sokat fogunk nevetni. A többi kiderül.
Már a Csíkszeredai Könyvvásáron megbeszéltük Tamás Dénessel, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idén is szervezünk egy könyvbemutatót a Zsebben. Hagyományőrző jelleggel.
És egész nyáron ott motoszkált az agyam hátsó felében, hogy ősszel valami fontos dolog fog történni – azon túl, hogy az Apple bemutatja a 17-es iPhone-t –, amivel nekem dolgom lesz, nehogy elfelejtsem.
Aztán valahogy mégis elfelejtettem
De Dénes nem. Valamikor szeptember elején megkérdezte, hogy számomra mikor lenne aktuális. És én – pár hét egyeztetés után – rávágtam, hogy október 2.
Csak akkor még fogalmam sem volt róla, hogy A lazacok szeretkezése egy verseskötet. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy időnként nem szoktam verseket olvasni. De akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy értek a versekhez. Sokkal egyértelműbben nem értek hozzájuk, mint a prózához. Ott legalább el tudom játszani ideig-óráig.
Ez most halálizgalmas lesz
Nekem halál, Dénesnek – meg remélem nektek is, akik eljöttök – izgalmas.
A biztonság kedvéért a könyvet már megvettem. Egyelőre barátkozunk. Aztán remélem Dénes csütörtökön a Zsebben rendesen bemutat minket egymásnak.
A lazacok szeretkezése / Tamás Dénes könyvbemutatója
Várunk Tamás Dénessel és a Lazacokkal október 2-án 18:00-tól a Zsebben. A belépő 19 lej, ami tartalmazza egy tea vagy egy kávé árát.
Szóval várunk Tamás Dénessel és a Lazacokkal október 2-án, csütörtökön 18:00-tól a Zseb kávézóban.
Abban biztos vagyok, hogy sokat fogunk nevetni. A többi meg majd kiderül.
Ez is érdekelhet:

Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.
