Csak fél lábbal a negyeddöntőben

Kedden a délutáni időpont jutott a magyar válogatottnak, ellenfélként pedig az utóbbi két Európa bajnokságot megnyerő, tehát címvédő Portugália következett. Érthetően az esélytelenek nyugalmával érkeztünk mi is a csarnokba, hisz tudtuk, ha a győzelem nem is járhat válogatott játékosaink fejében, az plusz motivációt adhat, hogy

a legjobbak ellen mutathatják meg magukat.

A szurkolóknak nem volt nehéz hazai pálya hangulatot teremteni, ugyanis a néhány száznyi magyarral csak 29 portugál próbálta felvenni a hangpárbajt. Alig fél perccel a kezdő sípszó után mégis ők lettek hangosabbak, ugyanis már 1-0 volt oda. Mintha versenyeztek volna az összecserélt sorokkal játszó magyarok, hogy a portugálok presszingje nyomán melyikük adja oda hamarabb a labdát, hatodik percben már kettő volt a címvédő előnye. Volt olyan, akit idő előtt lekapott a pályáról Sergio Mullor Cabrera kapitány egy kis fejmosásra, a szünetbeli „csak” kétgólos különbség inkább a portugálok dekoncentráltságának volt köszönhető. Na meg Alasztics világszínvonalú védéseinek.

A második játékrész is hasonlóan kezdődött: előbb Szabó Laló adott gólpasszt a gólkirály jelölt Diogo Santosnak, majd ketten rosszul váltottak a hatoson belül, így Paco spiccelhetett a hosszúba. Muszáj volt lehozni a kapust a labdabirtoklás érdekében, ez előbb megbosszulta magát, mert bekapták az ötödiket is a magyarok, de utána két percig sikerült beszorítani a portugálokat, és Rutai távoli bombagólja adott némi szépségtapaszt is: 1-5.

Az előre is kalkulált vereséget mi hamar elfeledjük, de a játékosoknak biztos örök emlék marad, hogy miután selejtezőn és pótselejtezőn keresztül kivívták a részvételi jogot a döntő tornára, ott a legjobbak ellen is pályára léphettek.
Este az olaszok vérre menő harcot vívtak az utolsó szalmaszálba kapaszkodó lengyelek ellen. Az elképesztő iramú meccsen a szerencsésebb csapat nyert, a 4-0-s eredmény egyáltalán nem tükrözi a pályán látott kiegyensúlyozottságot, ekkor döbbentünk rá, hogy milyen jó csapatot vertek szombaton a magyarok.

Mennyi kellemes emlék…

Szerdán este bele akartunk nézni a magyar válogatott edzésébe, de itt valahogy mindig rossz ajtót nyitok ki. Ezúttal természetesen a jégcsarnokba mentünk be, ahol az ICEHL-ben vitézkedő Olimpija edzése zajlott. Kis útbaigazítás után rátaláltunk a másik helyiségre is, ahol futsalosaink épp föltérképezték a Tivoli csarnokot. Ugyanis az utolsó fordulóban egy időben rendezték a csoportbeli összecsapásokat, ezért kellett használni Ljubljana ikonikus sportlétesítményét is, ahová annyi kellemes emlék köt, legutóbbi a 2022-es hoki vb. 

A fiúk kiváló hangulatban akklimatizálódtak, mi hiába féltettük őket az olaszoktól, ők önbizalommal tele beszéltek a ki-ki meccsről.

Ezért is vegyes érzésekkel szeltük át a Tivoli parkot csütörtökön este, hisz hiába nem foglalkoznak azzal, hogy kétszeres Európa bajnok az ellenfél, vagy hogy a mérleg ellenük csupán 2 győzelem az 5 döntetlen és 17 vereség mellett. Szerintünk sem a Mammarella-féle világverő gárdát kellett megverni a továbbjutásért, és bevillant a 2018-as EB elődöntő ugyanitt, Ljubjanában, amikor a hazai szlovénok az utolsó percekben két Osredkar góllal megfordították az állást és elütötték az olaszokat a döntőbe jutástól, pont akkor került lejtmenetbe a futsaljuk.

S az olasz meló!

Az elején sikerült megzavarni őket, a második perc végén tanítani valóan lőtte át a hosszúra Rábl, de Rafinha lemaradt. Pár másodperc múlva már Alasztics kellett nagyot védjen. S ha már elkezdte, folytatta is a következő percekben, mert akadt dolga bőven. A nyolcadik percben a második sor jött be frissen, Pál szúrta rá balról, de Bellobuono valahogy szögletre tolta. Pál és Szalmás blokkolt, Vatamaniuc a sarokból kikészítette Rutainak, aki 12 méterről óriási gólt bombázott az olasz kapuba. Robbant is a csarnok, mintegy tízszer annyi magyar szurkolt a többnyire családtagokat felvonultató olaszok ellen. De inkább a magyar válogatottnak, amely felvette az olaszok tempóját.

Hátulról nagy támaszt adott Alasztics továbbra is, de egyre tenyérbemászóbbak lettek az olaszok, Suscsák alól rúgták ki a talajt félpályánál, de nem szólt a síp, a pillanatnyi előnyt pedig szerencsésen kihasználták: a jobbról belőtt labda a hosszún az egyik braziljuk melléről visszapattant Alaszticsra, onnan a gólvonalon túlra: 1-1. Hosszas videózás kezdődött, előbb a félpályánál történt esetet vizsgálták, majd magyar challenge után az utolsó pillanatokat, hogy kezezés történt-e, de végül maradt az eredeti ítélet.

Szünet előtt négy perccel Cabrera kért időt, Alasztics beemelte Ráblnek, lekészítését azonban Suscsák nem tudta gólra váltani. Az újpesti center még kétszer beforgatta védőjét, de az olasz portás sem akart lemaradni Alaszticstól, később Vatamaniucot rúgta föl labdástól, de a játékvezetők mintha előre eldöntötték volna, hogy a kikért videózásoknál nem változtatják meg a pályán hozott döntésüket.

Szünet után sokkal harapósabban jöttek ki a magyarok az öltözőből, elcsípték a passzokat, sikeresen blokkolták a lövéseket, ha pedig nem, Alasztics továbbra is fogott mindent. Elment a félidő fele (befújt) szabálytalanság nélkül, Cabrera becserélt a sorokba is, hogy tartani tudják a tempót, az első félidőben nem játszó Szabó jött a támadásokra, de a döntetlen nem volt elég, gólt kellett szerezni a továbbjutáshoz. S ez tényleg elérhetőnek tűnt, hajtotta is őket a lelkes publikum.

Hat perccel a vége előtt Vatamaniuc szerezte meg a labdát félpályánál, Suscsák három olaszon próbálta átgyömöszölni azt, jött a negyedik és a hatos vonalánál feldöntötte: büntető! Jött is az ellenfélre jellemző cirkusz, videózás után maradt az ítélet, a csapat bombázója állt a labda mögé és kapufás góllal duplázott: 2-1. 

Néztük, ki lehet ezt bírni? Ki kell!

De hogy lehet vissza utazni vasárnapra Ljubljanába? Kábé itt tartottam a gondolatmenetben, amikor Pálról lefordult Calderolli, és bár a kapusba lőtt, takarítani nem lehetett, mert a levegőből egyből be is emelte az egyenlítést.

Menni kellett az újabb gólért, vártuk a kapus lehozatalát, de ezt csak három perccel a vége előtt lépte meg a kapitány, Kajtárra került a megkülönböztető. Nyolcvan másodpercig ment a tili-toli, fegyelmezettek voltak az olaszok, nem lehetett kimozdítani őket, egy kósza lövést blokkoltak, a kapusuk pedig lövéssel próbálkozott, Rafinha kifejelte. Az utolsó labdaszerzésre Bencsiket is bedobta Cabrera, maradt 40 szekundum, Rafinhát letaposták, de már nem tudtuk veszélyeztetni a kaput, maradt a döntetlen.

Az idő majd megszépíti.

Óriási lehetőséget alakított ki magának a magyar válogatott, amit aztán nem tudott kihasználni. A szurkolók hosszú percekig állva tapsolták őket, majd családtagjaik ölelésében sírták el egyesek magukat.

Ha belegondolunk, hogy délután a belgák tízet kaptak Spanyolországtól és már szinte a reptér felé tartottak, amikor a Stozicében a fehéroroszok megszerezték a győztes gólt a hazaiak ellen, így a három rendező ország közül egyik sem jutott a negyeddöntőbe. A belgák már csak a csarnok mellett örülhettek féltucatnyi szurkolójuk társaságában, hogy előreláthatóan vasárnap is kaphatnak 8-10 gólt, ezúttal a portugáloktól, de legalább immár az EB negyeddöntőjében.

Eközben a magyar válogatott olyan csoportban szerepelt, ahol két kétszeres EB-győztessel és egy nagyon erős lengyel csapattal kellett megmérettesse magát, szerzett négy pontot, mégis utazhat haza. Az idő majd még szebbé teszi számukra is ezt a hetet, mi mindenképpen elégedetten intettünk búcsút Ljuljanának!

A D-csoport eredményei:

Olaszország – Portugália 2-6

Magyarország-Lengyelország 4-2

Magyarország-Portugália 1-5

Lengyelország – Olaszország 0-4 

Portugália – Lengyelország  3-2

Olaszország – Magyarország 2-2

A csoport végeredménye:

1. Portugália    3   3  0  0  14– 5  9 pont

2. Olaszország  3  1  1  1   8–8 4 pont

3. Magyarország 3  1  1  1  7–9 4 pont

4. Lengyelország 3  0  0  3  4–11 0 pont