Bukarest és Budapest között: hogyan fér meg két valóság az erdélyi magyarok fejében?
Mi történik akkor, amikor egy kisebbségi közösség politikai érzelmei máshol gyökereznek, mint ahol él?
A beszélgetéssorozat második részében Székely István politológussal, Kiss Tamás szociológussal, Pap Szilárd István politológussal és Lukács Csaba újságíróval azt próbáltuk körbejárni, hogyan alakult ki az a kettős politikai kötődés, amelyben az erdélyi magyarok egyszerre élnek romániai és magyarországi politikai valóságban.
Ez is érdekelhet:
Soós Róbert
Az elnökválasztás második fordulója után sok elemző értetlenül állt az eredmények előtt. Hogyan lehetséges, hogy egy közösség, amelynek jelentős része illiberális, szuverenista attitűdöket mutat, végül mégis elsöprő arányban egy bukaresti, technokrata jelöltre szavaz?
A kérdés mögött gyakran ott a hallgatólagos elvárás: a politikai gondolkodás legyen koherens. Az erdélyi magyar valóság azonban nem ilyen.
Nem koherencia, hanem rétegződés
Székely István szerint alapvető félreértés, hogy az elemzők következetességet keresnek ott, ahol valójában rétegzett tapasztalatok működnek. „Egy választó fejében nagyon sok, egymásnak akár ellentmondó állítás is megfér. Ezek nem rendszerré állnak össze, hanem helyzetek szerint aktiválódnak.”
A politikai döntés pillanatában nem elméleti koherencia működik, hanem az, hogy melyik történet válik éppen dominánssá.
Két hegemónia között
Kiss Tamás ezt a helyzetet úgy írja le, mint két egymásnak feszülő politikai hegemónia metszéspontját. Az egyik a romániai: városi középosztályra épülő, intézményközpontú, proeurópai, amely az EU-t és a reformokat tekinti haladásnak. A másik a magyarországi: Orbán Viktor illiberális, szuverenista politikai világa, amely Erdélyben sokszor egységesebbnek és stabilabbnak látszik, mint Magyarországon.
„Erdélyben sokak számára úgy jelenik meg, mintha csak egyetlen magyar politikai valóság létezne, és az Orbán Viktorhoz kötődik” – fogalmazott Kiss. Ez a valóság nemcsak értékeket, hanem értelmezési kereteket is ad.
A megszólítottság élménye
Székely István szerint az egyik kulcskérdés nem ideológiai, hanem érzelmi. „Az erdélyi magyarok megszólítva érzik magukat Budapest felől. Bukarest felől viszont jellemzően nem.”
Ez a megszólítottság nem azonos az anyagi támogatásokkal. Sokkal inkább arról szól, hogy ki beszél hozzájuk politikai közösségként, és ki tekinti őket pusztán adminisztratív kisebbségnek.
Pap Szilárd István úgy fogalmazott: kialakult egy olyan helyzet, amelyben „fizikailag Romániában élünk, de a politikai vágyaink, a reményeink és a sérelmeink egy része Magyarországra van kiszervezve”. Ez nem tudatos döntés, hanem hosszú évek alatt kialakult állapot.
RMDSZ mint fordító
Ebben a kettős térben az RMDSZ szerepe meghatározó. Kiss Tamás szerint a szövetség hosszú ideig elsősorban az etnikai határfenntartás politikáját vitte: világossá tette, hol húzódik a „mi” és az „ők” közötti vonal. Az utóbbi időszakban azonban ennél többre volt szükség.
Az RMDSZ egyre inkább fordítóként működik: a magyarországi politikai narratívákat lefordítja az erdélyi magyarok mindennapi tapasztalataira, miközben Bukarest felé pragmatikus, intézményi nyelvet beszél.
Ez a szerep stabilitást ad, de közben beszűkíti a politikai képzeletet is. Ha minden politikai kérdés végső soron etnikai biztonsági kérdéssé válik, akkor nehéz alternatívákat elképzelni.
Média és buborék
Lukács Csaba szerint a magyarországi médiatér erősen hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi magyarok politikai valóságérzékelése eltérjen a román többségétől. Felmérések szerint különösen Székelyföldön dominálnak a magyar közszolgálati csatornák.
„Ez egy védettnek tűnő buborék, ami közben teljesen kiszolgáltat” – mondta. A buborék nemcsak torzít, hanem elszigetel: egyre kevesebb a közös nyelv, amelyen keresztül a romániai társadalom különböző részei megérthetnék egymást.
Ez hosszú távon azt a veszélyt hordozza, hogy a román többség szemében az erdélyi magyarság idegen politikai logikák hordozójává válik – függetlenül attól, hogy ez mennyire felel meg a valóságnak.
Miért Nicușor Dan?
A paradoxon az, hogy ebben a helyzetben az erdélyi magyarok mégis Nicușor Dan mögé sorakoztak fel. Lukács szerint ennek oka nem az értékközösség volt. „Nicușor Dannak nincs olyan politikai karaktere, amivel az erdélyi magyar tömegek azonosulni tudnának.”
A döntés inkább negatív választás volt: nem Simion. A választás pillanatában nem Bukarest és Budapest ideológiái csaptak össze, hanem a félelem és a rend iránti vágy. És ezúttal a félelem bizonyult erősebbnek.
Miért nincs bukaresti megszólítás?
A beszélgetések során többször visszatért az a kérdés, hogy miközben Budapest képes volt érzelmi és politikai kapcsolatot építeni az erdélyi magyarokkal, Bukarest miért nem.
Székely István szerint ennek egyik oka az, hogy a román állam alapvetően adminisztratív problémaként kezeli a kisebbségi kérdést, nem politikai közösségként.
Bukarest akkor szólítja meg az erdélyi magyarokat, amikor valamilyen jogi vagy intézményi kérdés van napirenden. Ritkán beszél hozzájuk úgy, mint választókhoz, akiknek vannak félelmeik, reményeik, identitásuk. Ez a megszólítási hiány hosszú távon politikai vákuumot hoz létre.
Kiss Tamás szerint a román pártok többsége etnopolitikai logikában gondolkodik: Székelyföldön a helyi románságot képviselik az RMDSZ-szel szemben, nem próbálnak átlépni az etnikai határokon. Így még azok a román politikai erők sem tudnak alternatívát kínálni az erdélyi magyaroknak, amelyek elvben nyitottabbak lennének.
Enklávé vagy párhuzamos valóság?
Lukács Csaba szerint az erdélyi magyar közösség egy része egyfajta párhuzamos politikai térben él. Nem elszakadva Romániától, hanem információs és kulturális értelemben részben elkülönülve.
Ez az enklávésodás nem tudatos stratégia, hanem következmény. Következménye annak, hogy a magyarországi médiatér könnyen elérhető, nyelvileg komfortos, és politikai értelemben erősen narratívavezérelt. Miközben a román nyilvánosság kevésbé érthető, kevésbé befogadható, és ritkán kínál megszólítást.
„Az a logika működik, hogy lehet, hogy itt sem jó, de máshol még rosszabb” – fogalmazott Lukács. Ez a bezárkózó érvelés hozzájárul ahhoz, hogy a közösség kevésbé legyen érdekelt abban, hogy saját helyzetét a román társadalmon belül próbálja megérteni vagy újratárgyalni.
Gazdasági tapasztalat és politikai vágy
A párhuzamos valóságot gazdasági tényezők is erősítik. Lukács szerint Székelyföld tartósan alacsony bérei és a gazdasági perifériaérzet összekapcsolódik azzal a politikai narratívával, amely szerint „itt soha nem lesz jobb”. Ez a tapasztalat könnyen átfordul abba a vágyba, hogy a megoldás kívülről érkezzen.
Az erdélyi magyar politikai gondolkodásban „a jövő gyakran nincs itt elképzelve”. A remények, a fejlődés és a rend iránti vágy sokszor Magyarországra vagy egy erős, kívülről érkező vezetőre vetülnek ki.
Ez a dinamika nem feltétlenül illiberális meggyőződésből fakad, hanem abból, hogy a helyi tapasztalatok nem kínálnak hiteles alternatívát.
Miért Nicușor Dan?
Ebben a kontextusban válik érthetővé Nicușor Dan támogatása is. Lukács Csaba szerint ez nem azonosulás volt, hanem kockázatkezelés. „Nem azért szavaztak rá, mert hitték, hogy ő megoldja a problémáikat, hanem mert ő nem hordozta magában a veszélyt.”
A választás pillanatában a két politikai valóság közül egyik sem volt igazán vonzó. De az egyik – Simion világa – fenyegetőbbnek tűnt. A döntés ezért pragmatikus volt, nem identitásalapú.
Meddig tartható fenn ez az egyensúly?
Az látszik, hogy a jelenlegi állapot instabil. Ha Bukarest továbbra sem képes politikailag megszólítani az erdélyi magyarokat, miközben Budapest egyre erősebb érzelmi és narratív jelenlétet épít, akkor a kettő közötti egyensúly szükségszerűen elmozdul.
A kérdés nem az, hogy az erdélyi magyarok következetesek-e, hanem az, hogy meddig lehet egyszerre két politikai valóságban élni anélkül, hogy egyszer dönteni kelljen. És ha eljön ez a pillanat, lesz-e olyan ajánlat, amely nem félelemre, hanem valódi politikai képviseletre épít.
A romániai elnökválasztás nemcsak Romániáról szólt, hanem az erdélyi magyar közösségről is. Arról, hogyan gondolkodik politikáról egy kisebbségi közösség egy válságos korszakban, milyen hatások formálják a döntéseit, és hol húzódnak azok a látható vagy láthatatlan határok, amelyeket még egy illiberális fordulat ígérete sem tud átlépni.
Ebben a két cikkben négy megszólaló – Kiss Tamás szociológus, Székely István és Pap Szilárd István politológusok, valamint Lukács Csaba újságíró – gondolatai alapján próbáltuk megérteni, miért jelent meg George Simion mint politikai opció egyes erdélyi magyar választók számára, és hogyan él együtt az erdélyi magyarok fejében Bukarest és Budapest politikai valósága.
A két szöveg külön is olvasható, de együtt adja ki azt a képet, amelyben nem következetlenség, hanem alkalmazkodás, nem árulás, hanem kísérletezés, nem ideológiai tisztaság, hanem megszólítottság és félelem alakítja a döntéseket.
Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.
