Bréking! Nincs több mellébeszélés a korondi szemétügyben

Hivatalos reakciót vártunk a megyei és helyi elöljáróktól, meg is kaptuk. Most már legalább tudjuk, hogy mivel állunk szemben.

Korond atrakoallomas

Folytatják a korondi szemétlerakót. Ott, ahol abbahagyták. Séra háza mellett.

Alig két nappal az EMNP témába vágó sajtótájékoztatóját követően, választ kaptunk kérdéseinkre Hargita Megye Tanácsától, amit az alábbiakban változatlanul közlünk.

„Kiadta a korondi hulladékátrakó állomás munkálatainak újrakezdésére vonatkozó parancsot az építkezését felügyelő mérnöki cég, miután az építkezést érintő jogi akadályok megszűntek, valamint a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási projektet finanszírozó irányító hatóság aláírta a finanszírozási szerződések meghosszabbítását.

Ugyanakkor több módosítás történt az eredeti tervhez képest, a módosításokat nagyrészt a korondi lakosság részéről érkezett kezdeményezések alapján javasolta a helyi önkormányzat.

Így a hulladéktároló prése befödésre kerül, valamint 3 oldalról zárt csarnok formában alakítják ki, ezáltal jelentősen növelve a központ higiéniai és tisztasági szintjét. A falu- és utcakép védelme érdekében 2,5 méter magas kerítéssel válasszák el az átrakó állomást a Sórét utcától és egy további fasor ültetését tervezik a kerítés elé.

A munkálatokat novemberben kell befejeznie a kivitelezőnek, ez magába foglalja a Sórét utca kövezését és hengerelését is.

A korondi polgármester javaslatára a megyei tanács további beruházásokat fog eszközölni a Sórét utcában, amelyek magába foglalják a Korond pataka fölött áthaladó alacsony teherbírású híd nagyobb teherbírású hídra való cseréjét, valamint az utca aszfaltréteggel való bevonását. Az ehhez szükséges terveket a korondi önkormányzat már elkészítette, és átadja a megyei tanácsnak."

Röviden, a lényeg,

hogy folytatják a hulladékátrakó kivitelezését, ugyanott, ahol abbahagyták, néhány tájrendészeti szépítéssel megtoldva. Nincs már se B terv, se C terv, megy tovább minden a régiben és még az év vége előtt befejeződhet a munka.

A kérdés most már az, hogy mit szólnak ehhez az RMDSZ-es vezetőséggel viaskodó néppártosok és a korondi lakosok.