Böjte zsákutcának tekinti a Nobel-békedíjra jelölését
Zsákutcának nyilvánította Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke azt az egyik közösségi oldalon indult kezdeményezést, hogy jelöljék Nobel-békedíjra.

Zsákutcának nyilvánította Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke azt az egyik közösségi oldalon indult kezdeményezést, hogy jelöljék Nobel-békedíjra.
A szerzetes kijelentette, nem vitatja el senkitől a jóhiszeműséget, de mindenkit arra biztat, hogy elérhető célokat fogalmazzon meg maga és közössége számára.
"Például azt, hogy ne fagyjon meg senki e hideg télben az utcán, vagy a fűtetlen házakban!" - vázolta az elérhető célok kategóriáját Böjte Csaba.
A szerzetes arra kért mindenkit, aki szereti és fontosnak látja gyermekvédelmi munkáját, hogy ne építsenek naivan olyan légvárakat, melyek kipukkanva kudarcot szülnek számukra.
Amint a maszol.ro közölte, hétfőn meghaladta a 28 ezret a Nobel-békedíjat Böjte Csabának elnevezésű oldal lájkolóinak a száma.
A pártolói oldalt Bencze Attila székelyudvarhelyi költő, szerkesztő hozta létre. A kezdeményező a közösségi oldalra azt írta: a következő célkitűzése az 50 ezer lájk elérése lesz.
Azt szeretné ugyanis, ha a Nobel-békedíj jelöltjeit előterjesztő személyek szűk köréhez is eljutna annak a híre, hogy nagyon sokan tartják méltónak az elismerésre a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozóját.
mti