Betörőket fogtak Parajdon

Betörőket fogtak Parajdon. Feltehetően kilenc betörésért felelős gyanúsítottakat kapott el a rendőrség.

Bedohazi

Feltehetően kilenc betörésért felelős gyanúsítottakat kapott el a rendőrség.
Február 23-án egy korábbi nyomozás eredményeképp két parajdi lakost kerítettek kézre a helyi rendőrök. A vádak szerint a 19 éves G.A. és a szintén 19 éves M.I. 2010. november 25-én, 27-én és 28-án több hétvégi házba törtek be Bucsin-tető környékén.

A további kivizsgálás során az üggyel kapcsolatban azonosították a 21 éves B.A.-t és a szintén 21 éves O.K.-t, akik a fentebb említett két gyanúsítottal együtt 4 lopásért lehetnek felelősek, ezeket a Gyergyóalfalu melletti sípályán követték el. Három esetben gázolajat tulajdonítottak el, egy esetben pedig betörtek egy vendégház pincéjébe, ahonnan elvittek egy áramfejlesztőt, egy talicskát, 20 liter olajat, egy szerszámos készletet, egy fejszét és áramszolgáltatáshoz szükséges kábeleket. B.A.-nál megtalálták a lopott javak egy részét.A rendőrség szerint ők a felelősek a Bucsin környéki fakitermelési gépekből eltűnt gázolaj esetében is. Ellenük minősített lopás vádjával indult eljárás.