Békejobb és tekenő: Erdélybe látogatott Magyar Péter (videóval)

Két tábor, egy játszótér: Tusványos után Nagyadorján is felkerült a magyar belpolitikai térképre.

Békejobb és tekenő: Erdélybe látogatott Magyar Péter (videóval)
Fotók: TÓTH HUNOR / UH.RO

Az elmúlt hetekben Erdély ismét túlnőtt saját földrajzi és kulturális keretein: politikai szimbólummá vált. Július végén a Fideszhez köthető, immár hagyományosnak számító Bálványosi Nyári Szabadegyetem adott hangot a kormányoldali narratíváknak Tusnádfürdőn, alig egy héttel később pedig a politikai alternatívát kereső Tisza Párt tartotta meg első határon túli közéleti táborát Nagyadorjánban, Közösségi Párbeszéd Tábor néven. 

A CIKK TARTALMÁBÓL

• Parajdon, miután zárt ajtók mögött egyeztettek a helyiekkel, Magyar Péter összetűzésbe kerül az M1 televízió riporterével (videó), majd ellátogattak a lezárt bányarészhez.

• Feszült a hangulat Parajdon. A bánya bejáratánál tekenővel várják az ellentüntetők a pártelnököt, ugyanakkor véleményüket sem tartják magukban (videóval).

• Magyar Péter reagál a Maszol és a Székelyhon kitiltására, valamint egy kerekasztal keretében szóba kerül a Hargita Népének digitalizálása is.

• Magyar Péter megtartja nagyadorjáni beszédét, ahol 5 millió forint támogatást ígér a parajdiaknak, kilenc kérdést fogalmaz meg a NER-nek és békejobbot nyújt az RMDSZ-nek.

• A beszédét követően arról kérdeztük mit gondol a nemzeti összetartozásról, hogyan vélekedik a diaszpóra szavazatairól, és milyen viszonyt ápol jelenleg a Tisza Párt az RMDSZ-szel (videóval).

A bálványosi rendezvény sokadik éve működik a Fidesz nemzetpolitikai kirakataként: ideológiai térként, ahol újra és újra felrajzolják a kormánypárt geopolitikai önképét. A Tisza Párt erdélyi jelenléte viszont újdonság, már csak azért is, mert a párt mindössze néhány hónapja létezik, és mára a magyarországi ellenzéki térfél domináns szereplőjévé vált. A nagyadorjáni tábor nemcsak az erdélyi magyar szavazók felé tett gesztus, hanem politikai kísérlet is: képes-e egy újonnan formálódó erő értelmezhető alternatívát kínálni a Fidesz által évtizedek alatt kialakított nemzetpolitikai doktrínával szemben?

A Kátai István által alapított Erdélyi Kossuth Tisza Sziget szervezésében létrejövő tábor a Kárpát-medencei magyar közélet új erővonalait jelzi. Bár sokan próbálják „ellen-Tusványosként” keretezni, a Tisza Párt tábora a szervezők szerint más eszközökkel és más hangnemben szólítja meg a határon túli közösséget. Azt szeretnék, hogy “minden vélemény, minden ellenvélemény meghallgatásra találjon és úgy távozzunk ebből a táborból, hogy azt a hírt viszik magyarországra a vendégeink és erdélyi barátaink, akik itthonról jöttek, hogy jövőre is érdemes eljönni, mert itten meghallgattatik minden vélemény”, fogalmaz Kátai István a Magyar Hangnak adott interjúban.

Ennek ellenére a tábor szombati napját leginkább a kirekesztés és a belső feszültségek köré szerveződő sajtóhírek határozták meg. Hogy mi történt pontosan Nagyadorjánban, és hogyan zajlott le a Tisza Párt elnökének és EP képviselőjének parajdi látogatása, a helyszínről követtük végig. A következőkben a közéleti tábor legmarkánsabb pillanatait, gesztusait és konfliktusait járjuk körbe.

Mivel szép lassan amúgy is kiszivárognak a dolgok…

Szombat reggel Parajdon, az Altus Hotel-ben találkozott a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter pár helyi lakossal. Azt, hogy kik is voltak ezek a helyiek és miről beszélgettek, mindeddig ködbe burkolózott. Aztán a augusztus 3-án, vasárnap, Ambrus László Facebook-bejegyzésével törte meg a csendet.

Az RMDSZ-es helyi önkormányzati képviselő többek közt arról ír, hogy nem politikai megbízásból vagy fizetségért vett részt a találkozón, hanem kíváncsiságból. Pozitívan értékeli a beszélgetést, emberinek és őszintének írja le, kiemelve, hogy Magyar Péter valódi érdeklődést mutatott a helyi problémák – például a sóbánya, a turizmus, a kilakoltatások – iránt. Ugyanakkor visszautasítja azokat a vádakat, amelyek politikai árulással, párthűtlenséggel illetik. Leszögezi, hogy mindenki figyelmet érdemel politikai hovatartozástól függetlenül, és ő továbbra is bárkivel hajlandó együttműködni, aki valóban a közösség érdekében akar tenni.

Ambrus Facebookon közzétett nyilatkozata alatt van hozzászóló, aki azt nehezményezi, hogy az esemény lebonyolításáért felelős, parajdi származású Lukács Csaba szervező és kapcsolattartó személy az általa titokban összehívott csapatba csak az ő értékrendjével azonosulni tudó személyeket válogatta össze. Erről kérdeztük a parajdi program koordinálásáért felelős Lukács Csabát aki mellesleg a Magyar Hang lapigazgatója, de elmondása szerint jelen helyzetben parajdi civilként volt jelen.