Balesettel indult Francois Hollande bukaresti útja

1991 óta először érkezett francia államfő hivatalos látogatásra Romániába.

Hollande és Johannis a Cotroceni-palotában. Fotó: presidency.ro

1991 óta először érkezett francia államfő hivatalos látogatásra Romániába.

A francia elnök egynapos látogatásra érkezett kedden az országba, Klaus Johannis reggel fogadta őt hivatalában. Az államfők elsősorban az Európai Unió Brexit utáni helyzetéről tárgyalnak. A gazdasági kapcsolatok erősítésére harminc vezető üzletember is elkísérte Hollande-ot.

A francia elnök látogatása kisebb incidenssel kezdődött, írja a Maszol portál. Az autókonvoját felvezető motoros rendőrök egyikének járműve megcsúszott és felborult, a rendőrnek nem esett baja.

A délelőtti találkozó után a francia elnök a román államfővel megtekinti Măgurelén az uniós alapokból épülő csúcstechnológiás kutatóközpontot, majd Dacian Cioloș miniszterelnökkel az Airbus romániai helikoptergyárát keresi fel, amelyben jövőben kezdődik el a H215-ös katonai gépek és civil repülők gyártása – írja a Foxnews.