Az összes labdarúgó-mérkőzést elhalasztották a bukaresti tragédia miatt

Sem a Vasas Femina, sem pedig az SzFC nem lép pályára, Patrick Ekeng péntek esti halála után a szövetség az összes futbalmeccset elhalasztotta.

ekeng

Sem a Vasas Femina, sem pedig az SzFC nem lép pályára, Patrick Ekeng péntek esti halála után a szövetség az összes futbalmeccset elhalasztotta.

A Bukaresti Dinamo-Konstancai Viitorul (3-3) találkozó 70. percében a csereként beállt Patrick Ekeng a földre rogyott – a Dinamo kétszeres kameruni válogatott futballistáját kórházba vitte a mentő, de életét nem tudták megmenteni, a 26 éves sportoló elhunyt.

A Román Labdarúgó-szövetség szombat reggeli döntése szerint az ország első három osztályában a hétvégére betervezett mérkőzéseket elhalasztják. Ez két székelyudvarhelyi csapatot, a női szuperliga rájátszásában szereplő Vasas Feminát, illetve a harmadosztályú SzFC-t érinti, a megyeiben és a körzetiben lejátsszák a találkozókat.

A Vasas már Jászvásáron tartózkodott, a Navobi elleni meccset szombaton 10-től rendezték volna, míg az SzFC nem is utazott el Csíkszeredába, ahol szombaton 18 órától lett volna a megyei rangadó. Az elmaradt mérkőzéseket későbbi időpontban pótolják be.