Az Erő legyen a tanácsüléssel!
Sötétben kezdtek, de világossá vált: a város pályázik, sportot szervez, kórházi posztokat tölt be és kukákat vesz.
Energiatakarékos tanácsülést mindenkinek! Ez itt az augusztusi rendes havi tanácsülés beszámolója, amiben szó esik: megújuló energiaforrások teremtéséről, költségvetésbe foglalt hitelről, díjtáblázatokról, szakorvosi állásokról és textilhulladékgyűjtő kukákról.
Kötelező, jelenlévő, elégséges
A szokott módon, a hónap utolsó csütörtökén a városháza Orbán Balázs termében gyűlt össze a testület. A kilenc órai kezdés ellenére 8:50-kor még javában tartott a szakbizottsági gyűlés, félig online, félig jelenléttel, világosban. Aztán, csak hogy lássuk, milyen pöpecül a tervek szerint mennek a dolgok, ahogy ígérték, pontban 9-kor elvették az áramot – ez egy ilyen sötét ülés volt.
A napirend előtti felszólalásokban Szakács-Paál István polgármester mindenkit megnyugtatott, 10 perc múlva lesz áram, csak épp „a református iskolánál a trafóházat átadják a körforgásnak, és egy alacsony feszültségű vezetéket vezetnek be, és ez kicsit felforgatja az életünket minden szempontból.”
Aztán arról is beszélt, hogy a szűkös lehetőségeik ellenére új pályázat leadására készülnek, „ami a közvilágítást, illetve a közintézmények világítását tudná kompenzálni, illetve adott esetben száz százalékosan átvállalni.”
A már elnyert pályázatok kapcsán nem tudott többletinformációval szolgálni, egyelőre ők is azt várják, hogy megszavazzák a második törvénycsomagot, ami majd választ ad bizonyos kérdésekre.
„Minden egyes esetben, ahol folyamatban lévő pályázatunk van, igyekszünk azokat megmenteni, memorandumokat fogalmaztunk, a kollégák különféle kérdéseket tesznek fel a minisztérium képviselőinek” – mondta, hozzátéve: egyelőre ők úgy készülnek, és ahhoz tartják magukat, hogy minden pályázatot meg fognak valósítani.
Mi ez az új pályázat?
Ha sikerül elnyerni és kivitelezni, a város megújuló energiaforrásból tudna annyi energiát termelni magának, ami elegendő lenne a polgármesteri hivatal és alintézményei energiaszükségletének fedezéséhez.
Bár a város által leadott pályázat a kórház igényeit is fedezné, az egészségügyi intézmény saját pályázatot is tervez benyújtani. Itt egy igazi fehér holló kelt szárnyra: kisebb vita folyt arról, kell-e külön pályáznia a kórháznak, vagy sem, és az az információ, hogy a kórház is pályázna, eddig hol maradt el.
A kórház tudott arról, hogy a város hogyan adja le a projektet, hiszen még egyeztetések is voltak, de a kórházmenedzser-cserekor nem adták tovább az információt – magyarázta a polgármester.
– Nem lesz ezt ilyen egyszerű elengedni (a város projektjéből kivenni a kórházat – szerk. megj.), ugyanis a kórház, az összes iskola, plusz a városháza összeállt egy mennyiséggé, ehhez rendeltünk egy területet, ahhoz rendeljük az elektronikai projektet. Ha lemondunk a kórházról és a hozzá tartozó mennyiségről, felborul az egész projekt. Ezt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy mivel a Polgármesteri Hivatal már előrehaladott állapotban van, sőt a terület kivétele előtt állunk, megvan az összes avizünk rá, a környezetvédelmi avizoknál elég elöl vagyunk, ezért kérünk szépen erre prioritást – szólt közbe a városháza illetékes munkatársa.
– Valószínűleg a kórház a legnagyobb fogyasztó, tehát a kórház pályázata csak akkor játszik, hogyha ez nem nyer. Úgyhogy ez a sorrendiség legyen tiszta – reagálta a téma kapcsán Hajdó Csaba RMDSZ-es képviselő.
Arra jutottak végül, hogy a kórház és a város is adja le a papírokat, később vissza lehet lépni, vagy a feltételekhez igazítani a részleteket, ha kettős finanszírozás merülne fel.
Kiderült még, hogy a város ezzel a lehetőséggel meg tudná termelni „a közhasználathoz szükséges évi villanyáram-mennyiséget, amit bevezetünk a hálózatba. Ezáltal nem fogunk villanyt fizetni, viszont szállítást továbbra is igen” – magyarázták az előterjesztésben.
Tömeg? Sport?
Aztán volt négy napirend is, ami a Székelyudvarhelyi Városi Sportklubot érintette.
„A futsalosztály elindításánál azzal szembesültünk, hogy a Román Labdarúgó-szövetség bizonyos követelményeket támasztott, hogy mi kell bekerüljön a városi sportklub szabályzatába. Ennek megfelelően bekerülne négy mondat a szabályzatba, ez röviden arról szól, hogy betartjuk a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, az Európai Labdarúgó-szövetség és a Romániai Labdarúgó-szövetség szabályzatát a működésünk során” – sorolta Mester Zoltán, a VSK elnöke.
Bálint Attila önkormányzati képviselő eddig igazgatótanács-tagként működött a városi sportklubnál, de mivel futsal játékvezető, egyfajta összeférhetetlenség alakult ki, úgyhogy le kellett mondania, helyére Kakassy Norbertet tették.
Bálint elmondta, az utóbbi időszak a VSK életében sok változást hozott, és a döntések a következő időszakban fognak szem előtt lenni. A tömegsport hangsúlyosabb lesz, és elindult a sportstratégia összeállítása is – ez már az ősz folyamán látszódhat, de jövőre már ez szerint akarják kiírni a sportpályázatokat.
A futsalmérkőzésekre a belépődíjakat is jóváhagyták az idei évre: a bérlet 500 lej/szezon a támogatóknak, 220 a felnőtteknek, 150 a gyerekeknek és nyugdíjasoknak, 20 lej a felnőtt belépőjegy, és 15 a gyermek- és nyugdíjasbeugró.
A jegyek kapcsán Hajdó Csaba kérte, hogy havonta számoljon be a VSK az előző havi bevételeiről a gazdasági szakbizottságnak. A jegyző megjegyezte: az adományok költségvetésbe vételekor amúgy is minden alkalommal költségvetés-módosításra lesz majd szükség, egyedül a mecénásbérletek képeznek ez alól kivételt.
A VSK-nak a szerződése a székhelyére még jóval korábban lejárt, de akkor „nem állt módunkban meghosszabbítani, ezért most egy újabb határozattal ingyenes használatba adnánk szeptember 1-jétől 20 négyzetmétert 5 évre ebből az épületből (a városháza épületéből – szerk. megj.)” – mind a négy napirendet elfogadták.
Az alintézményekben is zajlik az élet
A Művelődési Központtá átalakult Művelődési Ház körül is volt pár döntés, amit meg kellett hozni. Először is az igazgató, Simon Mária Tímea jogosult az átalakult intézmény igényei szerinti új menedzseriterv bemutatására – ennek jóváhagyták a feltételeit és az elbíráló bizottságokat. Aztán itt is döntöttek a díjazásról, valamint az ingatlan kezelési jogát elvették a Művelődési Háztól, és átadták a Művelődési Központnak.
Ha rémlik még, az idén az alintézmények vezetőinek mandátuma lejárt, sorra mindenkinek kiértékelték a munkáját. Aki jó minősítést kapott, új menedzseritervet mutathat be, és máris az újabb mandátumában csücsül. Az Udvarhely Néptáncműhely Koreográfiai Színház vezetőjének, Orendi Istvánnak most zajlott le a kiértékelése, 9,33-as minősítést kapott, jogosult az új menedzseriterv bemutatására.
A Színháznál átalakítottak – helyesebben lefokoztak – két állást, hogy be tudják tölteni őket. A költségvetésen ez nem módosít, rábólintott a testület.
Ha már alintézmények: a Bányai János Szakközépiskola bérbeadna tereket, ennek a lehetőségét hagyták jóvá. Hajdó kérdésére kiderült: büfé létesítésére, oktatási és sport-, valamint lakhatási (a bentlakásban) céllal akarnak kiadni. A bevétel teljesen az iskolát fogja illetni.
Áfával, vagy áfa nélkül?
Megérkezett a május 29-i tanácsülés alkalmával jóváhagyott 5,5 millió lejes államkincstári hitel, ezt belefoglalták a költségvetésbe. A módosult áfaértékek miatt aktualizálni kellett a városi buszok jegy- és bérletárait – még mielőtt kétségbe esnél, nem változott semmi.
Két kisebb, a Bethlen Gábor utca 61/B szám alatt található, a város tulajdonában lévő telket magánvagyonba vettek, mivel egy nagyobb, a szomszédságukban található területtel együtt értelmezhetők. A későbbiekben szeretnék egyesíteni őket a nagyobb területtel.
Ahogy szinte mindig, most is volt néhány használati- és átjárásijog-kérés: villamosenergia-munkálatok miatt a Bem József utca környékén, földgázvezetékek és csatlakozások cseréjéhez pedig a Gyümölcsfa és a Török Ferenc utcák környékén. A Kányádi Sándor utca és a Széldomb környékén magánszemélyek ajánlottak fel területet, amiből majd út, járda és köztér lehet.
A Tamási Áron utca 42. szám alatt van a városnak egy ingatlanja. A telekkönyv rendezése és a jövőbeni okosabb felhasználás céljából műszaki paramétereket fogadtak el. Hajdó kérdésére elmondták, három lakás van az ingatlanban, továbbra is ilyen céllal szeretnék fenntartani az épületet.
A Tábor utca 3A és 3B szám alatti szociális lakásokból kiadtak hatot, valamint aktualizálták a város Fenntartható Városi Mobilitási Tervét.
A kiegészítések között a kórházban átalakításra került több állás is: lefokozták őket, hogy betölthetők legyenek. Így szolgálatvezetői és asszisztensi pozícióra akarnak felvenni embereket, valamint nyugdíjba ment két főorvos, őket pótolnák. Az egyik szakorvosi pozíció a kardiológián lesz üres – abban bíznak, hogy mihamarabb be tudják tölteni, mert így is novemberig tart a várólista –, a másik a radiológián. Itt már kevésbé bizakodóak: „eléggé hiányszakma.”
Végezetül: a textilhulladékot külön kell gyűjteni a törvények értelmében. Mostanig a hivatalnak szerződése volt egy szatmári céggel, aki nem hajlandó meghosszabbítani ezt a szerződést, ezért a fejlesztési alapból öt kukát vásárolnak a textilhulladéknak. Ezek áfamentes, darabonkénti ára 4.100 lej, áfával együtt valamivel több mint 24 ezer 800 lejbe kerülnek.
Az uh.ro azért működik, mert van néhány hozzád hasonló szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ezért arra kérünk, ha megengedheted magadnak, akkor legyél te is az előfizetőnk.