Az 1989-es forradalom ügyében indítottak vizsgálatot

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a katonai ügyészség az 1989-es forradalom ügyében.

forradalom

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a katonai ügyészség az 1989-es forradalom kapcsán.

A vádhatóság szerint az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit.

A katonai ügyészség a forradalom aktáinak vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a tettesek előre kidolgozott terv alapján egy polgárháború látszatát keltették, "az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása" érdekében.

A vádhatóság megállapította: számos településen fegyveres incidensek történtek, amelyeket a polgári lakosság utcára szólításával és felfegyverzésével, a védelmi minisztérium vezetésének megosztásával, a fegyveres egységeknek adott ellentmondásos parancsokkal, a belügyi és katonai alakulatok egymás ellen való kijátszásával idéztek elő.

Az álhírek terjesztésébe a Román Televíziót (TVR) is bevonták, amely pánikkeltő felhívásokat tett közzé. Mindennek a célja egy pszichológiai és médiaháború elindítása volt, amely aztán számos áldozatot szedett - mutat rá a közlemény.

A vádhatóság közleményéből nem derül ki, milyen bizonyítékokkal rendelkeznek.

A legfelső bíróság júniusban hagyta jóvá az 1989-es forradalom aktáinak újranyitását azt követően, hogy a forradalmárokat tömörítő, bukaresti December 21-e Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an megsebesültek - túlnyomó többségük a diktátor elűzése után.