Autók borultak fel, ittas biciklist ütöttek el
Intenzív napjaik voltak a közlekedésrendészeknek, a hét végén több közlekedési baleset is történt.

Intenzív napjaik voltak a közlekedésrendészeknek, a hétvégén több közlekedési baleset is történt.
Parajdon csütörtökön reggel egy ittas biciklis sérült meg súlyosan. Hét órakor a negyvenéves helybeli F. T. ittasan kerékpározott, majd egy előző autó elé kanyarodott, amit szabályosan vezetett az udvarhelyi G. T. – az ütközés következtében a kerékpáros bal lába eltört, leheletében 0,90 mg/l alkoholt mutatott a mérőműszer.
Vasárnapra virradóra, hajnali fél ötkor Pálpataka közelében történt autóbaleset: a 24 éves korondi R. G. nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, autója lesodródott az úttestről. A sofőrnek két foga törött ki, két utasa könnyebben sérült.
Hétfőre virradóra fél háromkor feltehetően elaludt a voánnál Szováta és Parajd között az az udvarhelyi autóvezető, akinek autója lesodródott az úttestről és felborult. A 23 éves K. A. szerencsére nem sérült meg súlyosan, az anyagi kár viszont jelentős.