Javítják a szoborparkot
Kijavítják az Emlékezés Parkjának megrongálódott faszerkezetét.
Kijavítják az Emlékezés Parkjának megrongálódott faszerkezetét.
A Mokka Pódium nevű helyi közéleti beszélgetés csütörtöki vendége az EMNP helyi elnöke lesz.
A Szarkakő közelében, valamint a Cekend-tetőn kellett beavatkozzanak a tűzoltók. Sosem lesz vége?
Elektromos kerekesszéket kapott ausztriai magyaroktól egy udvarhelyi fogyatékos lány. Összefogás, jó példa – és öröm idehaza.
Mind a kínálat, mind pedig a kereslet nagy volt délelőtt a városi piacon, a retek, a zöldhagyma, valamint a dughagyma halmokban áll az asztalokon. Veszik is.
Megmarta egy vipera húszéves korában – hat napot kórházban volt. Azelőtt is érdekelték, de utána tanulmányozni kezdte őket. Bekő Csaba, a kígyók és a madárpókok udvarhelyi barátja.
Az utcák takarításánál derült ki, hogy nem feltétlenül közreműködők a lakók, ami a parkoló autóik ideiglenes elmozdítását illeti, illetve roncsautók is vannak még. Parkolási örökbérlet.
Elgázoltak egy gyalogost a Bethlen Gábor utcában, a vasútállomás előtti gyalogátjárón.
Az Érdi Ares HC nyerte a szombati udvarhelyi teremhoki tornát, az udvarhelyi FloorBulls bronzérmes lett.
Minden mérkőzését megnyerve jutott elődöntőbe az SzKC ifi 4-es fiú kézilabdacsapata a hazai rendezésű eurorégiós tornán.
Remekül küzdött, de újabb vereséget könyvelhetett el a Szentegyházi Vasas női labdarúgó csapata a román bajnokság 12. fordulójában a FC Alice&Tunes Piteşti otthonában.
Teljes fordulót rendeztek a megyei labdarúgó-bajnokságban, először a tavaszi idényben. A 15. fordulóban viszont elmaradtak a meglepetések.