Elszállították Kis Gergely szobrát
A Maros megyei Baczkamadarasra szállították hétfőn Kis Gergely szobrát a róla elnevezett iskola épületének kapujából. Az iskola udvara teljesen megújul.
A Maros megyei Baczkamadarasra szállították hétfőn Kis Gergely szobrát a róla elnevezett iskola épületének kapujából. Az iskola udvara teljesen megújul.
Kilenc közlekedési balesetben tizenketten sérültek meg, egy személy elhunyt – kemény hetet tudnak maguk mögött a mentősök.
Az útszéli sáncban landolt kismotorjával egy udvarhelyi fiatal vasárnap este. Ittas volt, kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
1982 májusa óta működik Székelyudvarhely új kórháza, ekkor költözött be a laboratórium – ekkor nagyott lépett előre a város. Kórháztörténet.
A kolozsvári kvartet május 18-án, pénteken 18 órakor koncertezik a Szent István teremben.
A május 19-20-ra érvényes gyógyszertári és fogorvosi ügyeletet kattintás után olvashatják.
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, összesen több mint húsz sajtóban dolgozó személy jelent meg csütörtökön délután Küküllőkeményfalván. Szolidaritás.
Két gyanúsítottat állított elő a rendőrség az éjszakai autólopásokkal kapcsolatosan.
Lakossági bejelentésre csütörtökön délben találták meg az éjszaka Szombatfalváról ellopott gépkocsit. Az autó megrongálódott, karamboloztak vele.
Két gépkocsit loptak el Székelyudvarhelyen csütörtökre virradó éjszaka, az egyiket a Szejkén találták meg, a másiknak egyelőre hűlt helye.
Házhoz (is) jár, pedig nem hívja senki. Mindenütt ott van, ahol emberek vannak, ezért néha az az érzésed, hogy dublőrrel dolgozik. Propagál, agitál. Agitpropagál.
Megtörtént az utolsó edzés, a szervezők pedig elvégezték az utolsó simításokat. Szombaton délelőtt szaladunk.