Lakóháznak ütközött egy kamion Bögözben
Nehézgépjármű ütközött egy háznak szerdán délelőtt Bögözben, személyi sérülés nem történt.
Nehézgépjármű ütközött egy háznak szerdán délelőtt Bögözben, személyi sérülés nem történt.
Megjött az első hó Székelyudvarhelyre, a hószolgálat és a hókotró munkába lendült.
Csőtörés szinte naponta van a városban, rendeltetésszerű. Ugyanakkor idegesítő és csak ideiglenesen orvosolható.
Kilencen sérültek meg egy hét alatt közlekedési balesetben, egy személy elhunyt.
Az expedíciók meghatározzák az életét, évente tart előadói körutat Erdélyben. A legismertebb magyar hegymászóval beszélgettünk.
Huszonhárom napirendi pontja lesz a novemberi tanácsülésnek, köztük a helyi rendőrség létrehozása is. Véleményez az EMNP.
Habár az utóbbi években sok helyen kijavították és leaszfaltozták Székelyudvarhely járdáit, bőven találunk még töredezett, megviselt felületeket.
Az idő is jobb, mint egy hete, az árak sem emelkedtek. De nem is estek. Átlagos késő őszi piacnap.
Zsúfolásig telt a gimnázium bentlakásának díszterme Erőss Zsolt hegymászó hétfő esti előadásán. Pedig az idei, Annapurna-epedíció tragédiával végződött.
Elkísértük kampánykörútra, illetve falufórumra az EMNP és az RMDSZ jelöltjeit. Sótlanság, pálinka, megvalósítások, nagy hideg.
Ittas, valamint rendszámtábla nélkül közlekedő autóvezetőket állítottak meg a rendőrök a hét végén, mindkettő ellen eljárás indul.
Kerékpáros sérült meg figyelmetlenség miatt szombaton a Tamási Áron utcai körforgalomban.