November végén szabadul fel a Szentimre utca
A szennyvízvezeték beépítése hetekig tart, szakaszosan oldják meg. A gépjárműforgalom nem könnyű a környéken, nagyokat kell kerülni.
A szennyvízvezeték beépítése hetekig tart, szakaszosan oldják meg. A gépjárműforgalom nem könnyű a környéken, nagyokat kell kerülni.
A Városháza dísztermében Beethovent, a G. Caféban pedig jazzkívánságműsort játszik.
Diákok takarították Fülöp Áron sírját, kúriája lassan az enyészeté lesz Felsőboldogfalván.
A tej-kifli program hétfőtől teljes gőzzel beindult, az iskolakezdés után egy hónappal végre a tej mellé kiflit is kapnak a gyerekek.
Ilyés kisiskolást tanít kézilabdázni a nap képén.
A román zenei élet egyik legmarkánsabb képviselője koncertezik csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Most sem sikerült a három pontot elhozni, pedig még vezetett is a második játékrészben a továbbra is megfogyatkozott SzKC.
Több mézet adnak el méhészeink, mint néhány évvel ezelőtt, ez a hétvégi vásáron is bebizonyosodott.
Péntek óta Menta Bistro néven várja vendégeit az új hely, a reggelitől a koktélig sok minden van benne.
Súlyos baleset után vitték kórházba a férfit, az életét meg tudták menteni.
Az első kivizsgálások szerint szabálytalanul kelt át az a gyalogos Szentléleken az országúton, akit elgázolt egy szabályosan haladó autó. Az elütött férfi a helyszínen meghalt.
Vereséget szenvedett a bajnok otthonában az FK, de nem játszott rosszul, még vezetett is.