Rányomult a megyei rendőrség Székelyudvarhelyre - FRISSÍTVE
Közlekedési és közbiztonsági akciót indított a héten a megyei rendőrség Székelyudvarhelyen. Autókat állítottak-állítanak meg, szórakozóhelyen is ellenőriztek.
Közlekedési és közbiztonsági akciót indított a héten a megyei rendőrség Székelyudvarhelyen. Autókat állítottak-állítanak meg, szórakozóhelyen is ellenőriztek.
Sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta a bajnokságban az SzKC, nagyon elverte a Duna-partiakat idegenben. Jokanovic parádézott.
Énlakán sodródott a sáncba egy gépkocsi szerdán reggel, egyikük súlyosabban sérült.
Március közepétől a kocsmában már csak a dalokban lehet füstölögni. Összeszedtünk néhányat.
Tízgólos vereséggel küldte haza a sereghajtót az SzKC, de az eleje nem volt ennyire fényes. Sőt, a szurkolók egy része megorrolt az edzőre.
A klub honlapján jelentette be az edzőváltást, a székelyudvarhelyi származású szakember fél évig volt a kék-fehérek szakvezetője.
A nyíló combok erdein túl címet viseli az a rendezvény, amit csütörtökön 19 órakor tartanak a G. Caféban.
Csütörtökön este ismét élőzene dübörög a Factory Music Pubban, a Fiday Rehab csapata muzsikál.
Nincs okostelefonja, és ötszáz lejnél több készpénzt nem hord magánál. Húsz év alatt felépítette az egyik legismertebb székelyföldi vállalkozást. Nem csak arról beszélgettünk.
A Tamási Áron utcában történt a baleset, a lány szabályosan kelt át az átjárón.
Március 16-án életbe lép a zárt terekben a dohányzást megtiltó törvény. Cigistop a kocsmában.
Óriáskígyót és pókot is néhetsz, de a többséget a galambok alkotják majd.