Örömtáncot járnak a falvakban
Öt településen adja elő az Örömtánc című néptáncelőadást az Udvarhely Néptáncműhely, ma Fenyéden kezdenek.
Öt településen adja elő az Örömtánc című néptáncelőadást az Udvarhely Néptáncműhely, ma Fenyéden kezdenek.
Szülővárosában hegedül ifj. Zerkula György kedden, de pénteken egy zongorakoncertet is meghallgathatunk.
Ismét rongálás történt a főiskolánál, a hétvégén négy legény keménykedett. Várják őket megbeszélni a történteket.
Kitűnő eredményt produkált az udvarhekyi asztaliteniszező, az ifibajnokság csapat-döntőjében harmadik lett.
Bákóban versenyeztek a Septimia úszói, öt sportoló az országos finálé résztvevője lesz.
Sok volt a szívbeteg a héten, alig két autóbalesethez kellett mentő menjen.
Kitűnő második félidőt produkálva szerezte meg a három pontot az SzFC, Cătălin Savin hosszú évek után játszott ismét szülővárosában.
Ilyen még soha nem volt, a legjobb nyolc csapat közé sem jutott be az FK Székelyudvarhely. Az idény már április elején véget ért futsalosaink számára.
Az íráshoz nem kell más, csak írni kell. A legrosszabb, ha minden adott, és úgysem megy – vallja az egyik legsikeresebb kortárs magyar író.
Április közepén kezdődik a tavaszi idény, de a csapatok vezetői nagyon elégedetlenek a majd tíz éves műgyeppel.
A baleset szerdán este történt Varságon, okozója súlyos sérülést szenvedett.
A 13 éves fiú pénzt, telefont, parfümöket és egy táblagépet lopott el egy panzió vendégétől.