Elkezdte a felkészülést a futsalcsapat
Tizenhárom játékos tréningezett, Szabó Zsolttal nem tudott megállapodni a klub.
Tizenhárom játékos tréningezett, Szabó Zsolttal nem tudott megállapodni a klub.
Csapatváltás után, felkészülés előtt van az udvarhelyi kézilabdázó. A magyar válogatottba is bekerülhet még.
Bemutatkozott már Magyarország korosztályos válogatottjában is, idén bajnok lett csapatával. Kovács Dani jövőhéten Felcsúton kezdi az edzéseket.
Katasztrofális volt a mérleg közlekedés szempontjából, de szerencsére senki sem halt meg az utakon.
Az utóbbi évek egyik legjobb magyar regényét írta meg és most elkészült a következővel is. A Boldog Észak írójával beszélgettünk.
Nem az Eb-döntőt tartják korábban, hanem az udvarhelyi meccset.
Talán hihetetlen, de Európa-bajnokságon még nem futott össze a német és a francia fociválogatott. A világbajnokságokon azonban nagy csatákat vívtak.
Legutóbb a tordai kapusoknak adta át a tudását, idéntől az SzKC felnőtt és ifikapusai tanulhatnak tőle.
Hazatérnek a csapat erősségei, illetve új kapust is igazolt az együttes. 2018-ra már a bajnokság megnyerése lesz a célkitűzés.
A magyar kulturális élet színe-java ott van a Katlanban. Ha szereted a színházat és a koncerteket, te is legyél ott!
Kampány után nagy a csend, s egyesek úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Pedig dehogy.
Mármint helyileg, a nagy választási pofon után. Egyelőre az biztos, hogy a városi szervezet beolvadt a székibe, ezért tisztségek szűntek meg.