Szentgyörgyön is legyőzte az FK Székelyudvarhely a Sepsi Futsalt
A háromszéki városban is összecsapott a két székelyföldi együttes, ezúttal is az udvarhelyiek nyertek.
A háromszéki városban is összecsapott a két székelyföldi együttes, ezúttal is az udvarhelyiek nyertek.
Székelyruhákkal és szabadtéren kiállított képekkel bővült a Kováts Fényképészet. Sőt, a honlapjuk is aktív már.
Néhány napja megkezdődött az új évad a Tomcsa Sándor Színház számára, már zajlanak az olvasópróbák a vendégművészekkel.
Szerdán az SzKC számára is megkezdődik az új idény, de az első meccsét nem közvetíti egyik televízióadó sem. A másodikat viszont igen.
Rekordrészvétel volt a negyedik Hargita Trail Running-on, ami ideális körülmények között zajlott.
Ünnepélyes volt az eskütétel, Butu Arnold Csabáék versenyprogramja is megvan. A budapesti Nemzeti Színházban augusztus 28-án, vasárnap tették le az esküt a parasportolók, köztük a székelyudvarhelyi Butu Arnold Csaba, aki társával, Garamszegi Lászlóval a tandemkerékpárosok versenyében fog rajthoz állni. A budapesti ünnepségen a sportolók részéről Varga Katalin kajakos és Tunkel
Nyolcan sérültek meg az utakon, de halálos kimenetelű baleset is volt Korondon.
Lugoson a házigazdék nyertek, Udvarhely csak harmadik tudott lenni a négyes mezőnyben.
Labdarúgó, teremfocista, edző – az egész élete a labda és a futball körül forgott eddig is és továbbra is így lesz. Botorok Jancsi, a gólvágóból lett edző.
Húsz kép van a leghíresebb magyar online fotóarchívumban a városról, 1989-es a legfrissebb. Élmény végignézni a Fortepan képeit, tegyük meg!
Olimpiai aranyérem, vb-ezüstérem és egy igencsak viseletes Real Madrid-mez. Puskás Ferenc tárgyi örökségét néztük meg.
Annyi van belőle, mint csillag a hadak útján. Oda is felrepül, ha azt akarja.