Körzeti: a harmadik forduló eredményei
Hétvégén a harmadik fordulót rendezték a körzeti bajnokságban. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
Hétvégén a harmadik fordulót rendezték a körzeti bajnokságban. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
Összevissza játszott az SzKC az első félidőben, de a másodikban simán hozta az újonc ellen a három pontot. Szatmár sokáig tartotta magát.
Például nyers hagyma leőrléséhez, ha készül a zakuszka Katonáéknál.
Hétvégén a harmadik fordulót rendezik a körzeti bajnokságban. A párosításokért és a játékvezetői küldésekért kattintsanak.
Április óta nem volt hivatalos futsalmeccs a sportcsarnokban, vasárnap lesz.
A mezőny végén végzett a szerdai megmérettetésen a magyar színekben versenyző udvarhelyi parasportoló és társa.
Magabiztosan vezetett a csapat a második félidő közepén, de a végjátékra magára húzta az ellenfelet. Jó előjelekkel kezdhette az SzKC a Suceava elleni találkozót, hiszen két győzelemmel a táblázat második helyén állt a csapat – az udvarhelyi együttes a Da Rosa - Mihalcea, Markez, Onyejekwe, Komogorov, Ojleski, Tálas összeállításban, védekezésben kezdett,
Igen, megérted, hogy Antal István nyugdíjba megy. De jön helyette Spágazsót. Megérted.
Galacon vendégeskedett a teremlabdarúgó-csapat, ez volt az FK idei első bajnoki összecsapása.
A múlt hétvégi bulival, illetve koncerttel megkezdődött az őszi „kultúrszezon a G.-ben. Kattints és nézd meg az őszi menüt!
Az áldozat nagylábujját marta meg a kígyó, mentő hozta az udvarhelyi kórházba.
Első hely, legjobb kapus, pontkirály – ezt a három dolgot nyerte meg a Floorbulls csapata a hét végén Érden.