Gombamérgezés miatt kerültek kórházba
Több közlekedési baleset volt a megszokottnál, történt gombamérgezés, valamint öngyilkosság is.
Több közlekedési baleset volt a megszokottnál, történt gombamérgezés, valamint öngyilkosság is.
Mint egy elsőlemezes, de díjazott zenekar – Milbacher Róbert jóval negyven felett tette le első novellafüzérét az asztalra. Sosem késő.
Sőt, van elég baj az FK háza táján: Mányát két fordulóra eltiltották, a bedobott szotyis zacsi pedig ezer lejbe fáj majd a klubnak.
Nem a minifocipályán játszottak, de ennek nyomós oka volt. Az igazi bajnokság tavasszal jönne.
Tizennegyedikszer rendezik, öt napig tart és a zenéről szól, mi az? Igen, egy fesztivál lesz az.
A keddi Pszinkronon azt is megtudhattuk, hogy a kérdező-szervezőt hogyan szívatta annakidején a felesége.
A balesetet szenvedett udvarhelyi birkozók buszának sofőrjét ma műtik, ha Budapesten tartózkodsz, vagy van ott ismerősöd, ezt oszd meg vele.
Mihalcea is megy a fehéroroszok és a lengyelek elleni csatába. Csapattársuk, Baranau az ellenfelük lesz.
A koncert dátuma november 20., a rockzenekar most a Kolozsvári Filharmóniával játszik együtt.
Bíró-Ambrus Roland a hét végén Bukarestben versenyzett az ügyességi autósversenyen.
A múltkorinál is jobb volt a mentősök statisztikája, de csak a közlekedési balesetek szempontjából.
A sportolók kisebb sérüléseket szenvedtek, ám buszsofőrjük nagyon súlyosan megsérült a vasárnap reggeli balesetben.