Itthon
Nem csak túlélte, csontja sem törött
Csodával határosnak érzi az udvarhelyi siklóernyős, hogy ennyivel megúszta a zuhanást.
Itthon
Csodával határosnak érzi az udvarhelyi siklóernyős, hogy ennyivel megúszta a zuhanást.
Itthon
Két felújított dialízisgépet adományozott a városi kórháznak, egyúttal be is mutatkozott a Székelyföldön nemrég létrejött Lions Club.
Itthon
Mi legyen a Mező bezárt bentlakásával, és hová lettek a pingpong-asztalok a játszóterekről? – ezekről is szó esett a rendkívüli tanácsülésen.
Itthon
Eddig úgy tudtuk, hogy a Via Transylvanica kilométerköveit az adott környék jellegzetességeivel díszítik.
Itthon
Újabb rendkívüli ülést hívtak össze, alig egy héttel a rendes havi után.
Itthon
Ki kellett hívni a rendőrséget a bethlenfalvi oltóközponthoz. Megyei és országos szinten sem működik a kiosztás.
Itthon
A helyi rendőrség segítségével összefoglaltuk az országos szinten érvényes szabályokat.
Itthon
Többek között ezekről döntenek az októberi rendes havi tanácsülésen.
Itthon
Rendkívül tanácsülést hívott össze a polgármester október 19-ére.
Országos
Az államfő időt adott a pártoknak, különböző forgatókönyvek merültek fel.
Itthon
Egy példány a barátjával járt a Tábor utcában, megtudtuk, hogy mit kerestek ott.
Itthon
A szeptemberi rendes havi ülésen újra teljes létszámban dönthetnek a határozattervezetekről.