Szász Attila

Szász Attila

Kelemen Hunor: „Chuck Norrisszal sem tudnék csodákat tenni!”

Az RMDSZ államfőjelöltje tegnap este félig formális beszélgetésre hívta a sajtó képviselőit. Este fél nyolctól kezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett sajtóbeszélgetés, melyen Kelemen Hunor, a szövetség államelnök-jelöltje mellett részt vett Bunta Levente, városunk polgármestere, Antal István képviselő és Gyerkó László szenátor is. Amint az RMDSZ jelöltje

Szász Attila

Digitalizálják a Tudományos Könyvtár anyagait

Interneten is elérhetővé teszik a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának anyagát. Városunk tudományos könyvtára a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárral karöltve nyert pályázatot, melynek köszönhetően nagyobb összeggel finanszírozzák az anyagok digitalizálását. Már több hazai intézmény is felismerte a folyamat fontosságát, hiszen így egy jóval nagyobb olvasóközönséget lehet megszólítani, emellett pedig

Szász Attila

A bíróság ellenzi a Székelyföld táblát

Kovászna megye törvényszéke jóváhagyta a prefektúra előterjesztését, miszerint el kell távolítani a Székelyföld táblát a megye határáról. A Nagyajta község határában felállított háromnyelvű tábla Székelyföld történelmi régió határát hivatott jelezni. A tábla körüli problémák már tavaly májusban, a felállításkor elkezdődtek. Elsőként a prefektúra kényszerítette a község helyi tanácsát, hogy vonja

Szász Attila

Újabb pénzek a 132-es út javítására

Nagyobb keret áll rendelkezésre a Szentegyházától a megye határáig terjedő útszakasz felújítására. További munkálatok finanszírozására van lehetőség a 132-es megyei út (Szentegyháza – Lövéte – Homoródalmás – Oklánd – megyehatár) felújítása során, erről egyeztettek Lövétén, november 6-án Hargita Megye Tanácsának munkatársai a tervezővel és a kivitelező cég képviselőjével. Akár több millió új

Szász Attila