Kedden dől el az ország sorsa?
Az Alkotmánybíróság döntése nagyban befolyásolja Románia jövőjét. Még az is megtörténhet, hogy Velencében döntenek.
Az Alkotmánybíróság döntése nagyban befolyásolja Románia jövőjét. Még az is megtörténhet, hogy Velencében döntenek.
Minden jó sztori két részből áll: elérkeztünk az eskütételhez, a kisemberből végre magyar állampolgár lett.
Hét órára kapcsolják ki a villanyt augusztus 21-én az Electrica értesítése szerint.
Krafft Szabó István fellebbezett 29 napos előzetes letartóztatása ellen, ám a táblabíróság elutasította kérését.
Vác meghívottja volt Dávid Botond fotóművész. A Látható férfi portrésorozat újabb sikere után az óceánon túl is szerencsét próbál.
Volt, akit a szél fújt el, másnak felszállási engedély kellett volna. Csíki bringások és extrém motorosok a Dirt on Fire 2-n.
Európa egyik legnagyobb fesztiválján pörgette a lemezeket és jövőre is visszahívták. Bodó Barna nem csupán Udvarhelyen nyomul.
Tizenhétszer riasztották csonttöréshez a mentőt, de regisztráltak kutyaharapást és néhány mérgezéses esetet is múlt héten.
Teljében a nyár, szó szerint is lubickolhatunk benne. Megnéztük, melyik strandon csobbanhatunk egy igazit. Két felvonásban kiértékeljük.
A hétfőn meggyilkolt lány temetésén mintegy 200-300 fő vett részt, rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek egyaránt.
Egy hétig tánclépések dobogása veri fel a port a kúlturotthon deszkái közül, miközben baszkok is ropják a székelycsárdásra.
Közel négyszázan gyújtottak gyertyát és emlékeztek csütörtökön este a tragikus körülmények között elhunyt F. Izabellára.