Ezért lett olyan hideg
Megérkezett a hó a Madarasi Hargitára, a hideget itt lenn is érezzük.
Megérkezett a hó a Madarasi Hargitára, a hideget itt lenn is érezzük.
Két utca érintett a vízszünetben, kattints, és nézd meg, melyek azok.
Kivételesen egy órával később kezdődik az önkormányzati ülés, a helyszín is rendhagyó: a Szent István teremből jelentkezünk.
Az anyuka pedig filmezte, és ezen szórakoztak. A sofőrt megbüntették, az anyát pedig felelősségre vonták.
Szerdára virradóan 1-2 centiméteres hóréteg alakult ki a Hargita megyei 13B jelzésű országúton.
Október utolsó hetében két hangversenyt is szervez a Székelyföldi Filharmónia, pénteken és vasárnap szólalnak meg a hangszerek.
A sofőr és az utasa is részeg volt, mindketten vezették az autót, pedig egyiknek jogosítványa sem volt.
Komoly pénzbírság jár érte – figyelmeztet a helyi rendőrség. Inkább a komposztálást, vagy az elszállítást javasolják.
Kedd estétől lép érvénybe a csapadékra és szélre vonatkozó figyelmeztetés, ezt nem ússzuk meg szárazon.
Először eltűntnek, majd halottnak nyilvánították, mire kiderült, az elmúlt két évtizedet egy Iași-i pszichiátrián töltötte.
A legtöbben magas vérnyomás miatt lettek rosszul, halálos autóbaleset és drogmérgezés is történt, de gyerekek is születtek szép számban.
Nem kényeztet tovább a vénasszonyok nyara, csapadék és lehűlés jön a héten.