Lőrinci Réka

Visszavágó: Geoană köszönjön le

A Demokrata Liberális Párt elvárná, hogy Mircea Geoană mondjon le szenátusi elnökségéről. A PD-L kedden kiadott közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy Mircea Geoană államelnöki jelöltetése összeférhetetlen a parlamentben betöltött tisztségével, hiszen kampánycélokra használhatja fel a közpénzekből finanszírozott erőforrásokat. Mint kiderült, a Közpolitikai Intézet (IPP) is javasolta már a

Lőrinci Réka

Igényelnék a Székelyföldi márkanevet

Érdeklődtünk néhány Hargita megyei cég portáján, és mint kiderült: a vállalkozók még nem tudnak semmi konkrétumot a védjegy engedélyeztetéséről. Kürtőskalács, házicsoki és kenyér „Ahogy lehetőség van rá, kérvényeznénk az emblémát” – mondta Bálint Irma, a Lehel Kürtősház tulajdonosa.  A hagyományos, házi jellegű süteményeket előállító cég székelyudvarhelyi üzletén kívül, országszerte különböző rendezvényeken

Lőrinci Réka

Ráadást Hargita megyének

Hargita Megye Tanácsa hivatalos értesítőben kért költségvetés-kiegészítést a kormánytól. A kérés rendkívül aktuális, hiszen az ország vezetői hétvégén döntenek az önkormányzatoknak szánt költségvetés-kiigazításokról. A beérkezett igényléseket számba véve a tanács megállapította: nem áll annyi pénzalap a rendelkezésükre, hogy a helyi és megyei érdekeltségű közszolgálatokat anyagiak terén megfelelően el

Lőrinci Réka

Csődveszélyben a kórházak

Országszerte csődközeli állapotba juthatnak a kórházak, szeptembertől nincs fedezet az egészségügyi intézmények egyharmadának fenntartására és működtetésére. Állandó problémát okoz a gyógyszerbeszerzés, az alkalmazottak kifizetése, nincs elég pénz kezelésekre, különböző beavatkozásokra. A legtöbb intézményben már első félévben maradéktalanul felhasználták a 2009-re leosztott költségvetési összegeket. Ioan Bazac egészségügyi tárcavezető szerint a

Lőrinci Réka