Lőrinci Réka

Már használható az első bérmentes sportpálya

Hosszú idő után rendbetették a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarát, átadták a felújított sportpályáját is. A városháza felújítási projektjében az általános iskola elsőként vehette át megszépült sportlétesítményét, ami ezután bárki számára nyitva áll, mégpedig ingyen. Bunta Levente polgármester egy hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy idén az önkormányzat támogatásával

Lőrinci Réka

Minimálbér: a munkáltatók visszakoznak

A vállalkozók két alternatívát ajánlottak fel: az egyik szerint befagyasztanák a minimálbér emelését, másik szerint az alapfizetés növekedését korlátoznák. A munkáltatók tegnap két ízben is megváltoztatták álláspontjukat a jövő év elejétől érvénybe lépő minimálbér-emeléssel kapcsolatban. Hétfő délelőtti ülésen a munkáltatók szövetsége a gazdasági válságra hivatkozva arra kérte a szakszervezeteket

Lőrinci Réka

Elektronikus útlevelek a megyeszékhelyen

Mától lehet igényelni az elektronikus és ideiglenes útleveleket a csíkszeredai útlevélosztályon, Udvarhelyen viszont már nem kérvényezhető úti igazolvány. A Lakossági Nyilvántartó Iroda közleménye szerint péntektől nem fogadnak el útleveles kéréseket városunkban. Az új típusú útleveleket Hargita megyén belül egyelőre csak Csíkszeredában bocsáthatják ki, mivel csak itt található megfelelő technikai felszerelés.

Lőrinci Réka

A múmia tragédiája múzeumba kerülni – (fotó)riport

A csíki tárlatbemutatón megtudtuk, hogy a múmiák a múzeumokban vannak a legnagyobb veszélyben, illetve hogy az egyiptomi sírrablók igen találékony emberek voltak. Pénteken a Csíki Székely Múzeumban rendkívüli tárlatvezetésen vehettünk részt, melynek témáját az egyiptomi halottkultusz köré építették. Dr. Nagy István egyiptológus, a budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársa vezetett körbe a

Lőrinci Réka

Megnyílt a csíki tárlat: terítéken az egyiptomi kultúra

Az ókori egyiptomiakra fókuszálva megismerhetjük egy régen letűnt misztikus világ halottkultuszát. Mától minden érdeklődő számára megtekinthető a Csíki Székely Múzeum újabb nagy volumenű projektje. Az Egyiptom művészete a fáraók korában című tárlat négy hónapig várja látogatóit. „Eddig a magyar nemzeti identitásra, a magyar történelemre koncentráltunk, itt volt az ideje az

Lőrinci Réka