Országos
Karantén vár, ha innen jössz haza
Frissítették csütörtökön a magas járványügyi kockázatot jelentő országok listáját.
Országos
Frissítették csütörtökön a magas járványügyi kockázatot jelentő országok listáját.
Itthon
Ezúttal úgy becsülik, 150 ezer lej értékben károsították meg a szolgáltatókat.
Országos
Sőt, Székelyudvarhelyen is vannak karanténban. A legtöbb fertőzöttet Kolozs és Arad megyéből, illetve Bukarestből jelentették.
Itthon
Javítani fognak a Tábor negyedben.
Itthon
31-en vannak jelenleg, de mind súlyos vagy középsúlyos állapotban vannak.
Országos
Módosítják a 2017 óta érvényes kedvezményt.
Itthon
Mozart és Beethoven műveket játszanak
Itthon
A kormánynak még jóvá kell hagynia a határozatot, mely szerint marad a maszkviselés és az éjszakai kijárási tilalom is.
Kultúra
Marosán Csaba, zilahi születésű színész a Zújgében ad elő.
Itthon
Az elmúlt napon gyógyultnak nyilvánítottak száma viszont majdnem triplája az új esetekének.
Itthon
Akik második oltásra érkeznek, a Pfizer vakcináját kapják, akik első oltásra, ők már Modernát, de ha még nincs időpontod, egy darabig nem is lesz.
Itthon
Negyedik alkalommal szervezik meg a hagyományos versenyt a sportpályán.