Országos
Szigorítottak a választási törvényen
Egyes elítélt személyek indulását korlátozzák az új törvénymódosítások.
Országos
Egyes elítélt személyek indulását korlátozzák az új törvénymódosítások.
Itthon
A fertőtlenítés idejére felfüggesztik a beteglátogatást.
Gazdaság
Hektáronként akár 1500 lejes támogatást is kaphatnak.
Itthon
Szerdától, október 12-étől nyitva van a jégpálya.
Itthon
Egy 17 éves fiú meghalt, egy 46 éves férfi kómában és egy 41 éves nő több sérüléssel került a kórházba.
Itthon
Javítási munkálatok miatt kell majd nélkülözniük az áramot.
Itthon
Segítenek feldolgozni a kisiskolásoknak, kiskamaszoknak a feszült érzéseket.
Kultúra
A komolyzenei háttérből érkező, majd népzene mellett elköteleződő együttes koncertjét táncház követi.
Kultúra
A Filmtettfeszt zsűri különdíját hozhatta haza a meseautójával.
Itthon
A rendőrség szerint felmerült, hogy a szentegyházi férfi nyilvános eseményen használta volna a pirotechnikai eszközöket.
Itthon
Szerintük Orbán tusványosi beszédének folytatásaként vehető, amit egy avatón mondott.
Itthon
A folyóirat szerzőivel, illusztrátor munkatársaival találkozhatnak a gyermekolvasók, szülők, pedagógusok.