Országos
Visszakerül a DIICOT-hoz a Tate-fivérek ügyének vádiratát
Nemsokára kiderül, hogy fenntartják-e a Tate-testvérek elleni vádiratot, vagy sem.
Országos
Nemsokára kiderül, hogy fenntartják-e a Tate-testvérek elleni vádiratot, vagy sem.
Itthon
Elkészült a következő három hónapra vonatkozó ügyeletes lista.
Országos
A szerelvény akár 160 km/órás maximális sebességgel is közlekedhet.
Országos
Addig mindent bele, utána csend.
Országos
Egy másik szoftver az országos, megyénkénti, településenkénti és szavazókörzetenkénti részvételi arányt mutatja majd.
Itthon
Arra kérnek, hogy a jelzett időintervallumban számolj ezzel a forgalmi változással.
Kultúra
Interaktív és izgalmas műhelymunkán vehetsz részt a múzeumban.
Országos
A döntés még megfellebbezhető.
Országos
Azzal vádolják a szociáldemokrata párt elnökét, hogy hazudott egy repülőútjával kapcsolatban.
Életmód
Családias hangulattal, finomságokkal és színes programmal várnak.
Országos
Ezért ideiglesen rövidebb lesz az elővásárlási időszak.
Országos
A Mentsétek meg Romániát Szövetség jelöltjének javára mondott le.