Kultúra
Fiatal tehetségek zongoraestjére várnak
Hárman is fel fognak lépni.
Kultúra
Hárman is fel fognak lépni.
Itthon
Most veheted meg a legolcsóbb bérletet a június 21. és 23. között rendezendő fesztiválra.
Itthon
Csíkszentdomokosnál történt a baleset, a sportoló kézfeje törött el.
Országos
Erről az USR Neamţ megyei szervezetének elnöke, Iulian Bulai nyilatkozott.
Országos
Állítja az ügyben érintett egyik szülő. Vizsgalják a két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu tárgyalásán történteket.
Itthon
Javítási munkálatok miatt délután 4 óráig nem lesz áram.
Országos
Közzétették a próba-képességvizsga eredményeit.
Országos
2022-ben legalább is az Eurostat adatai alapján így volt és ezzel élen jártunk az Európai Unióban.
Országos
Ciolacu szerint az etnikai alapú autonómia témája a választási kampányok idején szokott megjelenni a közbeszédben.
Itthon
Három napon át. Lesz vetítés, könyvbemutató, kiállítás és még a Barbie című filmet is kibeszéljük.
Gazdaság
Több ezer vállalkozást érint.
Itthon
Nemzeti jellegű eseményeken muszáj lesz.