Itthon
Nem lesz víz Udvarhely központjában
Száraz pénteket tartanak ezekben az utcákban.
Itthon
Száraz pénteket tartanak ezekben az utcákban.
Itthon
Eltart még, amíg kicserélik, addig is óvatosságra intik a sofőröket.
Országos
A parlament elutasította a két miniszter leváltását, de az egyikük széke még inog.
Itthon
Székelykeresztúron, a polgármesteri hivatal előtti parkolóban.
Kultúra
Két népdalvetélkedőt is rendeznek párhuzamosan szombaton.
Országos
A szenátus szerint ezt a helyi önkormányzatoknak kell biztosítaniuk.
Országos
Az europarlamenti választásokkal egyidőben történne. A témát egyelőre csak sejteni lehet.
Itthon
Hamar elkapták a tetteseket, és bevitték őket a rendőrségre.
Országos
A katonai ügyészség nem emelt vádat ellenük, hiába volt nyilvánvaló a tévedésük.
Országos
Pedig nem csak az azonos nemű párok számára vált volna elérhetővé.
Itthon
A gyermeked kedvenc mesehősei a moziban, nyomás a jegyekért.
Országos
Kik és milyen feltételek mellett vehetik igénybe?