Gondolatokból épült szobor
Valóra vált a Sütő András Baráti Egyesület és az író tisztelőinek vágya: vasárnap délután felavatták az első hazai Sütő-szobrot.
Valóra vált a Sütő András Baráti Egyesület és az író tisztelőinek vágya: vasárnap délután felavatták az első hazai Sütő-szobrot.
A magyarnak munka, a románnak Isten kell. Bemondásra. Belső állampolgárságod elárulja, hol éreznéd jól magad.
Nem érdemes a négy fal között üldögélni ezen a hétvégén, de ha mégis erre fanyalodnánk, legalább minőségi néznivalón legeltessük a szemünket.
A Művelődési Ház idén augusztusban is megszervezi a gyermekeknek, felnőtteknek szóló alkotótábort. Már lehet jelentkezni.
Nyílt napot tartott Székelyudvarhelyen az AVE Hargita Hulladékgazdálkodási Vállalat. Sikeres volt a nyílszíni bemutató, megismétlik.
Az avatóünnepséget június 23-án, vasárnap délután tartják a Művelődési Ház melletti téren.
Ha strandra visszük a bőrünket, nem árt számolni a veszélyekkel. Bőr- és körömvédelmi kiskáté a lubickoló szezonra.
A szórakoztatás és a tudományosság jegyében, három helyszínen szervezik meg a Múzeumok éjszakája harmadik kiadását.
Néptánc, bábszínház, filmvetítés, de még bohóciskola is várja a városlakókat júniusban.
Udvarhelyen tartották első hazai bemutatójukat a nagyváradi művészetisek, akik egyetemet is ajánlottak volna, ha lett volna kinek.
Előadóestre és a rendhagyó élménnyel kecsegtető évadzáróra várja közönségét a Székelyföldi Filharmónia.
Ketten jelentkeztek, de többen pályáznának. A szervezők június 21-ig meghosszabbították a fotópályázat határidejét.