Sport
Előre elnézést kért a forgalom miatt, megígéri, gyorsak lesznek
A tavalyi bajnokság második helyén végző Barbu mellett, Jaxy személyében, végre udvarhelyi pilóta is köszöntötte a ralirajongókat.
Sport
A tavalyi bajnokság második helyén végző Barbu mellett, Jaxy személyében, végre udvarhelyi pilóta is köszöntötte a ralirajongókat.
Sport
Ugyan a Magyar Kupában történt incidens picit beárnyékolja, remekül teljesítenek a nemzeti bajnokság székely futsalosai.
Sport
A Mátra gerincén rendezett, 55 kilométeres terepfutó versenyen csak a magyar bajnok volt jobb nála.
Sport
A Pucioasa elleni találkozójuknak így is nagy tétje van a hétvége bőséges sportprogramjában.
Sport
Voltak ugyan hibák, Székely János szerint nagyon fontos volt már elhinniük a lányoknak, hogy ők is nyerhetnek.
Sport
Éjjel háromkor ért haza a Székelyudvarhelyi Futsal Klub csapata Galacról, az edző reggel már a videókat elemezte, amikor arra kértük, hogy értékeljen.
Sport
A feljutás már megvan – ennek tudatában léphettek pályára Sipos Lóránt tanítványai.
Sport
És még ünnepibbé varázsolta az udvarhelyi sportszeretők hosszú hétvégéjét.
Sport
A csapat mumusa, a papíron erősebb United érkezett a csarnokba az országos futsal bajnokság elődöntőjében.
Itthon
Ennek ellenére sem kezdődhetnek el egyelőre a munkálatok.
Sport
A két szülinapot is ünneplő csapatnak az udvarhelyi játékos 4 perc után szerezte meg a vezetést Horvátország ellen.
Itthon
Míg a Gimi triója mindent vitt Kolozsváron, Barabási Tamásék a Harvad Egyetem versenyének döntőjébe jutottak első kelet-európai csapatként.