Vélemény
Amikor azt mondja, úgy fáj a fejem, és én csak mosolygok
Ugyan már 2020-ban elkezdődött, két és fél évvel később mondták ki a diagnózist.
Vélemény
Ugyan már 2020-ban elkezdődött, két és fél évvel később mondták ki a diagnózist.
Kultúra
Ezt próbáltatta éreztetni a művelődési ház előtt szervezett tiltakozó akció.
Sport
Sem rajtot, sem befutót nem rendeznek városunkban és végül az előzetes rajtlistán szereplő udvarhelyi Szász Dávid sincs a mezőnyben.
Sport
Miklós Flóra, városunk egyik legtehetségebb kézilabdázója a magyar elsőosztályban szereplő NEKÁ-ban folytatja pályafutását. Vele beszélgettünk.
Kultúra
A hazai tehetségektől a nemzetközileg elismert gitárművészekig – itt a Harmonia Cordis idei programja.
Sport
Szkanderben, erőemelésben és crossfitben lehetsz a part bajnoka.
Sport
Mégis a Bajnokok Ligájában szerepelhet az együttes, amelynek számszerűsítették tavalyi idényét.
Életmód
Ha nem szeretnél lekésni a kedvencekről, pénzt kidobni az ablakon, neadjisten visszafordulni a bejárattól…
Sport
A Vasas Femina visszalépéséről László Béla klubelnököt kérdeztük.
Sport
Ezért nem sikerült ultrafutóinknak meghódítani az ország legmagasabb csúcsát.
Sport
Amolyan főpróbát tart a VSK Székelyudvarhely három ultrafutója, Bartha Bálint, Nagy Sándor és Takács Szabolcs.
Sport
A Buzánszky Jenőről elnevezett tusványosi sportterasz hemzseg a nagy nevektől.