Sport
Sandra Toft a döntőbe védte a Győrt
Elakadt a lélegzet egy pillanatra az MVM Dome-ban, óriási végjátékban jutott döntőbe a magyar együttes.
Sport
Elakadt a lélegzet egy pillanatra az MVM Dome-ban, óriási végjátékban jutott döntőbe a magyar együttes.
Sport
Az udvarhelyi szövetségi elnökkel esélyeket is latolgattunk az előttünk álló kézilabda négyesdöntőjére.
Sport
Rögtön az első éremosztó számban az elődöntőig menetelt a György István által is vezetett román válogatott.
Sport
Hazatér az SZKC volt csapatkapitánya és ősszel újra udvarhelyi mezt ölt magára.
Sport
Elviszünk Bukarestbe, a bajnoki díjátadóra – keresett meg a Vasas Femina elnöke. Akkor még nem sejtettem, hogy a szünetben az öltözőben kötök ki.
Sport
László Zsolt csapatmenedzser szerint sokkal többre volt hivatott az SZFC idei kerete, mint ami kisült belőle.
Itthon
Mert a TEDx-ről azt mondják, olyan mintha nem is Udvarhelyen lenne. Bemutatták a konferencia idei előadóit.
Sport
Nem remegett meg a kezük, akkor sem, amikor az igazán indokolt lett volna: a VSK Székelyudvarhely a 2023–2024-es idény bajnoka.
Itthon
Gergely Péter, Udvarhely újdonsült diákpolgármestere komolyan veszi új funkcióját és tervei vannak.
Másik oldal
Idénybeli legfontosabb mérkőzésére készült a Vasas, amelynek szezonjáról nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Hiába, hogy minden ellenük játszik.
Itthon
Az uszoda, a stadion és a parkolóház terveivel érkezett Gálfi a Szabók utcai lakossági fórumra. Csak a lakók nem nagyon jöttek el.
Sport
Az utolsó forduló előtt még Marosvásárhely volt a tabella élén, Mester Zsolt együttesének őket kellett legyőzniük.