Ettől be fognak pöccenni a sofőrök
Bevonnák a jogosítványát azoknak a sofőröknek, akik 30 napon belül nem fizetik ki büntetéseiket.
Bevonnák a jogosítványát azoknak a sofőröknek, akik 30 napon belül nem fizetik ki büntetéseiket.
A székelyudvarhelyi András Levente keze alatt olyan nevek játszottak, mint Puskás Ferenc, Pele vagy Johan Cruyff.
Pénteken megnyílt, megnéztük, vannak-e iskolakezdők és ez fogadott...
Az első negyedórában elment az udvarhelyiek mérkőzése Tordán.
Bányavárosi rangot szerezhet Udvarhely, végre! Hatalmas siker: sikerült teljesen törvényesen átverni minden udvarhelyit, indulhat a bányászat.
A Kanal D munkatársai városunkba látogattak, hogy megnézzék, tudnak-e szállást foglalni és miccset kérni román nyelven.
Sétálj nagyot, lássál szépet, túrára hívnak az UEKÉSEK.
Ahol a székely furfang találkozik a technológiával, halomban hűlnek a tyúkok.
Éppen hazafele tartott, amikor a két gyerek ellopta tőle táskáját.
Méghozzá drónnal – kattints és nézd meg a nagyon szép felvételeket!
Vallási, etnikai és egyéb fajta toleranciát illetően tette ezt a kijelentét a miniszterelnök.
A település egy része áram nélkül marad pénteken.