Égig érő tűzoltóautó érkezett Keresztúrra
Kosaras tűzoltókocsiból nézhettünk szerteszét. Tüzet oltani és személyeket kimenteni hozták Keresztúrra, de szépen látszik belőle a kisváros.
Kosaras tűzoltókocsiból nézhettünk szerteszét. Tüzet oltani és személyeket kimenteni hozták Keresztúrra, de szépen látszik belőle a kisváros.
Sashalmi-Fekete Tamás Magyarországon sikerre vitt egy csapatot, majd eljött hozzánk, hogy a székely és reneszánsz értékeket őrizze.
Másfél perc erejéig pillanthatunk be a sikersorozat április végén induló hatodik évadjának történéseibe.
Van aki virággal, van aki sehogy sem köszönti a hölgyeket március 8-án, de olyan is akad, aki nézegeti őket.
Nincs is nehéz dolguk a tolvajoknak, csak addig gondoltuk azt, míg nem láttuk, mennyire egyszerű egy lakat feltörése.
Két srác egy forradalmi ötlettel állt elő. Megtalálták a műanyagpalackok legjobb újrafelhasználási módját.
Gondolkoztál már rajta, mit tenne a nagymamád egy 650 lóerős Lamborghini kormánya mögött?
Megfogyatkozott, de lelkes kerettel harcolt a Székelyudvarhelyi KC az utolsó pillanatig küzdő Tordával és a játékvezetőkkel.
Népies gyerekruhákra, zöldparkra és multifunkcionális nyomtatóra is futja az SZKA pályázati alapjából.
Egy amatőr hiba miatt zöld asztalnál veszítette el az Alsógáld elleni találkozót a Székelyudvarhelyi FC.
A legtöbb férfi álma, hogy eljusson Noiva Cordeiróba, hiszen a települést csak fiatal, szerelemre vágyó asszonyok lakják.
A lenti videó készítői elképzelték, milyen lenne, ha az idei Oscar-gála díjazott filmjeinek szereplőgárdáját kutát alkotnák.