Itthon
Elkezdték bontani a megomlott bentlakást. Mutatjuk, hogy fog kinézni újjáépítve
A négyből két szárnyat fognak teljesen lebontani, nézd meg, mit építenek helyettük.
Itthon
A négyből két szárnyat fognak teljesen lebontani, nézd meg, mit építenek helyettük.
Vélemény
Varjakat és embereket lakoltatna ki Dávid Endre, az üzenetei egyre keményebbek.
Képriport
Mindenki túlélte, csak egy lány lett rosszul.
Itthon
Az előkészítés fázisában megrekedt per egyik mellékszálának ügyében ismét döntést halasztottak.
Itthon
Habár elég sok olyan szó van a programban, amit ki sem tudunk rendesen olvasni, megnéztük, mi az, amire elmennénk, ha lenne időnk.
Itthon
Hússzor halasztottak már ítélethirdetést az egyik előperecskében. Több mint két év eltelt, és az érdemi tárgyalás még el sem kezdődött.
Gazdaság
András Lehel és Albert István igazgatókat faggattuk, mi fektette meg a környék legnagyobb cégcsoportját, és hogyan próbálnak felállni.
csak egy kép
A marianna-árkokat betömték, de most gyűrődéses hegységek kezdtek el kinőni a szejkei tektonikus lemezen.
óvatos kaktusz
Másfélszer annyi pénzért akarnak háromszor kevesebb netet adni, és küldik a boldog levelet, hogy több és gyorsabb lesz. Csucsút.
Párnacsata
A parajdi aranytojó tyúk meséje, amit nagy törődés közepette hagytak megdögleni, de úgy tesznek, mintha csak szundikálna.
csak egy kép
Árkok, tankcsapdák, sár, és lánctalpas harci gépeknek való terep. Sokat csuklik a kivitelező anyukája, az autószerelők pedig túlórázásra készülődnek.
Itthon
A nap képén egy megcsókolt autó.