Elektronikusra vált az egészségügyi rendszer
Öt év késés után augusztus elsejétől kezdik el kiosztani az egészségügyi kártyákat Romániában.
Öt év késés után augusztus elsejétől kezdik el kiosztani az egészségügyi kártyákat Romániában.
Felhívja az érintettek figyelmét a polgármesteri hivatal, hogy a februári receptekre kiírt tejpor átvehető.
Hivatalos szabadnapot adnának születésnapra – a Munka Törvénykönyvének módosítását Marius Rogin PD-L-s honatya kezdeményezte.
Az embernek meg kell tanulnia lónak lenni, hogy meg tudja ítélni azt, hogyan tenne, ha ló lenne, nem pedig ember.
Elhúzódott a tegnapi parlamenti közvetítés, ezért ma tűzte műsorra a tegnapra beígért Maradunk című filmet a Duna Televízió.
A tavalyi évekhez hasonlóan idén is változatos családprogramokat ígér Hargita Megye Tanácsa. Népmesei figurákkal fogják barátságosabbá tenni az intézmények falait 2012-ben.
Többnyire napos, kissé változékony időnk lesz a következő napokban – melegebb, mint az ilyenkor megszokott.
Március 25-én átállunk a nyári időszámításra, azaz vasárnap hajnalban 3 óráról 4 órára visszük az óra mutatóját.
Egy kissé derűlátóbbak vagyunk a gazdasági helyzetünket illetően, mint voltunk tavaly – ez derül ki a GfK Románia közvélemény kutató intézet legújabb felméréséből.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala közösen a vízügyi hivatallal és szociális munkásokkal medertakarítást szervez március 22-én, a víz világnapján. Csatlakozz te is.
Húsvéti élményvonatos kirándulást szervez április 6 és 9 között Erdélybe a MÁV Nosztalgia Kft.. Székelyudvarhelyre Nagypénteken érkezik.
Tavaszi hangulatban zajlott szombaton a Mike Csaba Túrasi-verseny a Madarasi Hargitán.