Berecz András Udvarhelyen mesél (frissítve)
A neves mesemondót október 10-én láthatjuk, hallhatjuk ismét Székelyudvarhelyen.
A neves mesemondót október 10-én láthatjuk, hallhatjuk ismét Székelyudvarhelyen.
Lemondott Vasile Cepoi egészségügyi miniszter, akit a múlt héten korrupcióval és érdekbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítottak meg.
November és március időszakban fűtéstámogatást igényelhetnek a rászorulók. Információk kattintás után.
Koszorúzással és fáklyás felvonulással emlékeznek az aradi vértanúkra. Várják a koszorúzók jelentkezését.
Keddtől csütörtökig az egész országra kiterjedő tiltakozás-sorozatot kezd az Alfa Kartell szakszervezeti tömb.
Emil Boc humanitárius akcióba kezdett a hétvégén, és a megvalósítást is bevállalta.
Vasárnap kapcsoltak le egy székelykeresztúri sofőrt, aki ittas állapotban vezette autóját.
Kézműves tevékenységként terepjárót épített a kisautóból egy román férfi.
Jogerősen megsemmisítette a Maros megyei táblabíróság a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát.
Hivatalosan is megalakult szombaton a jobbközép pártok választási szövetsége, amelyet Igaz Románia Szövetség (ARD) néven szeptember 12-én már bejegyeztek a központi választási irodánál.
Vasárnap rendezik a férfi kézilabda Nemzeti Liga nagy ütközetét, de a szórakoztató dobozt máshova is kapcsolhatod. Hajrá SzKC.
Főként változékony égboltra, de szeptemberhez képest meleg időre számíthatunk a következő két napban.