Elhagyták a holttestet a temetésen
Egy Indonéziában tartott temetésen mindenkinek leesett az álla, amikor elvesztették a halottat.
Egy Indonéziában tartott temetésen mindenkinek leesett az álla, amikor elvesztették a halottat.
Johannis a tavaly novemberi megválasztása óta eltelt első száz napot értékelte az elnöki hivatalban tartott, a televízióban is közvetített sajtótájékoztatóján.
A tervezett módosítás értelmében a gyanúsítottakat a jövőben nem lehetne előzetes letartóztatásba helyezni.
A Google Street View alkalmazásba többek között bekerültek a Budapestről, valamint más folyóparti látványosságokról és tájakról készült panorámaképek is.
Olvasóink információi szerint az Adó- és Pénzügyi Hivatal Adócsalás-ellenes Főigazgatóság (ANAF) munkatársai a Nyikó-mentén ellenőriznek.
Lőgyakorlatot tartanak a kerekerdői katonai alakulatnál, fokozott figyelmet kérnek a helyszínen.
Persze nem szó szerint, és nem úgy, ahogy a megbírságolt és/vagy bezárt cégek tulajdonosai tennék. Használd a telefonod, fotógéped!
A vidéken készült videó tanúsága szerint legalább hét, de a siker így sem biztos.
Nem indult az autó, ezért hívta a havert, aki nem húzni, hanem tolni kezdte, így haladtak az úton.
Két fegyenc szökése a jászvásári börtönből megannyi televízió műsorára felkerült. Túl könnyen megléptek az elítéltek.
A parlament jogi bizottsága hétfőn engedélyezte Markó Attilának, az RMDSZ képviselőjének őrizetbe vételét és előzetes letartóztatásba helyezését.
Lisztet és cukrot szállító tehergépkocsi borult fel Újszékely bejáratánál, a sofőr tökrészeg volt.