Életmód
Jóban lenni önmagammal
Azt is elfogadni, ha épp nem vagyunk jóban magunkkal.
Életmód
Azt is elfogadni, ha épp nem vagyunk jóban magunkkal.
Itthon
Két év után újra együtt ünnepelhettünk a Patkóban.
Itthon
A színészekkel közösen azt is megtudhatod, ki vagy tőle.
Itthon
A csoki szeretete már egy közös pont, de van még mit mesélni.
Itthon
Egy kérése azért még volt az új városi RMDSZ elnökhöz.
Itthon
De ma maradjunk ennél a növénynél. Melyik három szóval jellemezné ellenfelét?
Itthon
Nem akar polgármestert csinálni a meglévőből, helyette három feladatra koncentrálna.
Itthon
Az udvarhelyi néző is ugyanazt a színvonalat szeretné látni, mint a kolozsvári vagy a budapesti. Sikerülhet-e ez egy kisvárosi színháznak?
Itthon
Elvonatoztunk a Szejkére, de Egyiptomban találtuk magunkat.
Itthon
Rendet tenne az épületen kívül és belül, megújítaná a rendezvényeket.
Itthon
Festményei között láthatjuk és hallhatjuk is a közkedvelt udvarhelyi festőt, mindenki Maszi bácsiját.
Itthon
Visszacsábítás és építkezés az Udvarhely Néptáncműhely idei kihívása.