Kék és Narancssárga
Színekbe öltözöm. Én pici pónim, én pici pónim. Álomvölgyben ő vár rám.
Színekbe öltözöm. Én pici pónim, én pici pónim. Álomvölgyben ő vár rám.
Augusztus 1-jétől mintegy 650 ezer közalkalmazott bére nő, és a nyugdíjas törvényhozók is megkapják az extra nyugdíjat.
Szekusokat és a volt kommunista belügyminisztert állítottak bíróság elé egy politikai fogoly halála miatt.
Hétfőn nagy meleg lesz ország szerte, keddtől azonban viharos időjárás várható.
A székelykeresztúri lány, aki Budapestről Székelyföldre szaladt, pénteken érkezett egykori iskolájába. Holnap felfut Udvarhelyre.
Ismét megszervezik a hóvégi vásárt a központban.
Csütörtök délután kapták rajta a két keresztúri fiatalembert, amint fát vittek engedély nélkül.
A szentábrahámi férfit 24 órára őrizetbe vette a rendőrség, a bíróság 30 napos letartóztatását rendelte el.
Ne bolondítsatok meg, itt a hétvége. Kávé még hat óra, s végeztem.
Gyerekek találták, de játékos hajlamát a nagyok között is megőrizte a kis Sisi.
A Nagyküküllő belvárosi szakaszát szépíti meg az UTCA vasárnap.
Három hét múlva kezdik átutalni a 2015/2016-os Szülőföldön magyarul program támogatásait.