Arcmasszázs: megfiatalít, vagy csak kellemes reggeli szokás?
Teszteltük és szakértői véleményt is kértünk.
A közösségi média valamikor a Covid-világjárvány környékén dobta fel nekem először az arcmasszázst meg az arcjógát. Egy sor gyakorlattal próbálkoztam, ami azt ígérte, hogy eltűnteti majd a tokám. Emlékszem, pár nap után először lett izomlázam a nyakamban. Iszonyú bizarr érzés volt.
A tokám végül nem tűnt el a grimaszolós gyakorlatoktól.
Az arcmasszázs később jött. Láttam, hogy egy doktorira járó ismerősöm is csinálja, úgy voltam vele: ha ő nyomkodja az arcát, én sem árthatok magamnak. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal masszírozgatom reggel vagy este.
Előtte-utána képeket korábban nem készítettem, így azt sem tudnám pontosan megmondani, mennyit változott az arcom az évek során. Meg már a harminchoz közel kicsit óvatosabb is vagyok a testemmel, több tekintetben, próbálok rá jobban figyelni, így nehéz lenne elkülöníteni, hogy pontosan melyik folyamat minek lett az eredménye. De az arcmasszázstól nem csodára számítok, sokkal inkább egyszerűen csak jól esik csinálni: egy kis énidő, egy kis ébredés.
Rendszerint három perc. Öt, ha nagyon sok időm van.
A „későkásák klubjában” ennél több úgysem fér bele. De most, a cikk kedvéért, úgy döntöttem: kipróbálom a TikTok egyik legnépszerűbb, 10 perces arcmasszázsát. Nagyon kellemes érzés volt, legalább annyira élveztem, mint ahogy a kutyáim szokták a simit. Hasonló arcokat is vágtam közben.
@anastasiabeautyfascia Replying to @anayabaloch598 Comment if you enjoy tutorials like this ❤️💚💜🩵#facemassage#facemassagetutorial#facemassagetips#naturalfacelift#massageroutine#selfmassage#selfcare#glowup#glowiptips#undereyes
♬ original sound - Anastasia | Beauty Fascia Face
A teszt kedvéért dokumentáltam a folyamatot: készítettem fotót az arcmasszázs előtt, rögtön utána, fél órával utána, egy órával később, és órákkal utána. Hogy eltűntek-e ráncaim? Szebb lett-e a bőröm? Megfiatalodtam-e tőle tíz perc alatt? A képeket vizsgálva később kiderül.
De előbb nézzük, mit mond egy szakértő. Csender Dóra kozmetológushoz látogattunk el segítségért.
Az előtte-utána képek nem kamuk, csak…
Az arcmasszázs az azonnali eredmények miatt lett népszerű trend. Nagyon gyorsan nagy, látványos és friss hatást eredményez. Élénkíti a bőrt, és csökkenti a reggeli puffadást, és ez a kamerán, a közösségi médiában jól mutat.
De mi történik valójában?