Áprilisban startol a roncsautó-program

Idén április 3-án indul a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium egyik legsikeresebb programja, a magánszemélyeknek szóló roncsautó-program.

Bedohazi

Idén április 3-án indul a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium egyik legsikeresebb programja, a magánszemélyeknek szóló roncsautó-program.

"A használtautó-begyűjtők, illetve az új gépjárművek gyártói/forgalmazói március 19 és 28 között adhatják le a Környezetvédelmi Alapnál programban való részvételükhöz szükséges dokumentumokat" – nyilatkozta Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap alelnöke.

A forgalomból kivont, tízévesnél öregebb környezetszennyező autókért idén is 3 800 lej értékben adnak támogatást. Ebben az évben 114 millió lej áll a környezetvédelmi tárca rendelkezésére, az összeg körülbelül 30 ezer roncsautó forgalomból való kivonására elegendő.

A programban részt venni kívánó személyek idén április 3 és november 19 között adhatják le a régi, környezetszennyező autójukat a begyűjtőknél, illetve április 18 és november 23 között használhatják fel a cserébe kapott értékjegyeket, új gépkocsi vásárlására. Egy új autó vásárlásakor legfeljebb három értékjegyet lehet felhasználni.

A jogi személyek április 23-ától pályázhatnak a roncsautó-programra.

A roncsautó-program pályázati kiírása és útmutatója a Környezetvédelmi Alap honlapján érhető el.