Amikor Orbán innen nem megy el

Parajdon várják a pénzt, az RMDSZ megszabta a stratégiát, lakásokat adtak át fogyatékkal élőknek Sepsiszentgyörgyön.

Múlt pénteken RMDSZ kongresszus volt Zsukiménesen, de még mindig Orbán miatt hangos a sajtó. Ingyenes újságírói képzést reklámoznak a Médiatér újságaiban, vajon hol lehet utána dolgozni? Sepsiszentgyörgyön fogyatékkal élőknek szánt védett lakásokat avattak, a Sal Sind alkalmazottainak állami támogatást szavazott meg a kormány. 

Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.

Múlt pénteken kongresszusa volt az RMDSZ-nek,

de még mielőtt erről szólhatott volna bármi is, arról kellett szóljon minden, hogy Orbán Viktor az azt megelőző este Kolozsváron, a Rhédeyben nótázgatott, és szépen elénekelte, hogy nem megy innen el. 

Miközben az erdélyi magyarság egy része elmorzsolt egy könnycseppet, látván a nemzeti vezető bensőséges viszonyát az alkoholhoz és a hazaszeretethez, a román sajtó ilyen kisebbségi komplexusos módon csattant fel, hogy „Orbán már megint el akarja venni Erdélyt!” vagyis most épp el akarja foglalni. 

Ennek az ügynek még ezen a héten is rendes visszhangja volt, amire Orbán eljátszotta az értetlenkedő jópofát, aki szerint: „milyen komplikált a nemzetpolitika, elénekel két dalt egy kocsmában és már baj van.” Hát igen, abból baj lehet, ha egyfeszt olyan gombokat nyomogat, amiről tudjuk, hogy a románoknak kényes helyen van, ha olyan gombokat nyomogat, amelyek a szélsőségeket kapcsolják be sokakban. A baj csak az, hogy ezt a nagy nemzeti vezető nagyon jól tudja, csak leszarja, mert az ő globális játszmáiban ez egy jó kis bordaközé verés a románoknak, de kit érdekel, hogy a célkeresztben mi, erdélyi magyarok vagyunk. 

Kelemen folytatja

Na de visszatérve a kongresszusra, amire ugyebár azt prognosztálták, hogy viszonylag tét nélküli alkalom, mert nem lesz tisztújítás. És hát eléggé tét nélkülire is sikeredett, de legalább annál hosszabbra. 

A protokoll körökben Kelemen Hunor megköszönt mindenkit, magyar-román miniszterelnököt, vicceskedett itt-ott, aztán Ilie Bolojan és Sorin Grindeanu is megköszönt mindenkit, kormányzást és Schengent is, majd Orbán Viktor kiállt és eldicsekedett Krasznahorkai Lászlóval, aki ugyebár irodalmi Nobel-díjat kapott a múlt héten, majd kerek-perec elmondta, hogy 2026-ban az erdélyi magyarokra is szükség lesz, ha kedves az életünk, akarunk még nemzeti kormányt és tejjel-mézzel folyó Kánaánt. 

Ezekre mindösszesen 2 és fél óra ment el, de hát nem követték túlzottan sokan ezt az élő közvetítést, a többség minden bizonnyal mazochista, munkáját végző újságíró volt. 

Aztán következett Kelemen Hunor beszámolója, amiből semmi lényegesre nem emlékszem, kizárólag arra, hogy bejelentette, még sok ötlete, terve és energiája van, úgyhogy nagyon készül a munkára. Az elmúlt egy évben többször is felmerült, hogy a szövetségi elnök készülne átadni a stafétát, mentek a találgatások, hogy ki lesz képes akár egy új magyar vezetésnek a hiteles partnere lenni, de most úgy tűnik – Orbán Viktor előtt – inkább nem érzékeltette ezt az elképzelést. 

Antal megadja az irányt

Helyette bejelentette, hogy felkérte Antal Árpádot, hogy legyen az új stratégiai igazgató, aki jött, és be is mutatta a párt mélyenszántó elképzeléseit az új politikai irányokról, és arról, miként képzeli a szövetség az erdélyi magyarság jövőjét. 

És hát mit is mondjak? Néhol rátapintottak a lényeges dolgokra, például amikor végre megállapították, hogy a romániai magyarság mindössze 9%-a él városokban, de a rurális zónák eléggé elmaradottak, amelyeket fejleszteni kéne, hogy az ott élőknek is jobb legyen, ne csak annak a nagyon vékony városi középosztálynak és vállalkozói rétegnek, amelyiknek a párt oly nagy előszeretettel udvarol folyton. 

Csak bejöttek a programba az ilyen Fidesztől átnyalt elemek is, mint például a lakossági fórumok, amik során majd mennek a politikusok beszélgetni az emberekkel, akiknek amúgy jelenleg a legnagyobb bajuk, hogy kurva drága az élelmiszer, triplájába kerül a villanyáram, és sokan elvesztették az egészségügyi biztosításukat. De attól majd biztosan jobban fogják érezni magukat, hogy Antal Lóci megmondja majd nekik, hogy de érezzék jól magukat, mert az RMDSZ dolgozik értük. Persze én értem, hogy ez kampánystratégia, nem estem a fejemre, de azért na. 

Itthon tartanák a fiatalokat, foglalkoznának az idősekkel, a romákkal, a vegyesházasságban élőkkel, tehát azokkal, akiket eddig le sem szartak, csakhát ez nem túl nagy falat így egyszerre? Vagy ez a stratégia is annak jegyében született, hogy majd ha bárki meg meri kérdezni, hogy mi van, akkor nők ellen elkövetett bántalmazással szembeni küzdelemmel, el tudják mondani, hogy nekik fontos! Hát benne van a stratégiában! És tovább sétáljanak, mint aki jól végezte dolgát. 

Ilyen tehát egy politikai közösség, amely már csak félelem alapon tud mobilizálni, és semmilyen más tétje nincs annak, hogy mit hogy csinál, mert annyira biztos a saját sikerében. 

Gratula innen is, ez ám a politikai teljesítmény!

Nyilván az is van, hogy az embereket hidegen hagyta ez a rendezvény, hiszen nem nekik szólt. Ez a dzsembori a szünetekben bőrszivarozó, évente egyszer magukat fontosnak érző küldötteknek szólt, na meg a politikai partnereknek. Legyenek azok stratégiaiak vagy kényszeredettek. De az biztos, hogy ideje lenne számonkérést tanulnunk, mert ha nem, ezek legyártatják a ChatGPT-vel a világ összes jól hangzó stratégiáját, s azzal akár kútba is ugorhat a teljes erdélyi magyarság. 

De mi lesz a parajdiak pénzével?

INKÁBB OLVASNÁD?

Amennyiben nincs időd meghallgatni, de szívesen elolvasnád, hogy mit tartalmaz a Tilos a Bé podcast, egy hírlevél-feliratkozás ellenében minden hétvégén falhatod betűről betűre. A cukrod felugorhat tőle, de azzal együtt is csak 0 kalória!