Aláírták a testvérvárosi szerződést

Aláírták a testvérvárosi szerződést. A Székely Anyaváros és a balatoni főváros most már hivatalosan is testvérek.

testvervaros

A Székely Anyaváros és a balatoni főváros most már hivatalosan is testvérek.

Székelyudvarhely és Keszthely polgármesterei kézfogással szentesítették a szerződést, melynek értelmében a két város testvérvárosi kapcsolatba lépett. Ma délben az udvarhelyi intézményvezetők, tanácsosok és a média jelenlétében a két város polgármestere egy ünnepség, majd egy állófogadás keretében találkozott.

testvervaros

Ahogy erről már korábban beszámoltunk szeptember elején Keszthelyen már megtörtént a szignózás, most Székelyudvarhelyen volt a sor.

testvervaros

A Balaton-parti város polgármestere, Ruzsics Ferenc kihangsúlyozta, hogy mindez a két város kulturális kapcsolatának köszönhető. Udvarhely első embere, Bunta Levente elmondta, számos kiállítást szervezett a két város és reméli ez a jövőben sem lesz másként, majd hozzátette: „sokat tudunk tanulni tőlük, például turisztika terén."

testvervaros

A Boróka néptáncegyüttes produkciója után egy eszem-iszom alatt beszélgettek a jelenlevők.